Fiatalok a drogtörvényről
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája kifogásolta, hogy a Büntető törvénykönyv kábítószerrel való visszaélésre vonatkozó szabályozásának módosítása kapcsán nem kérték ki a legnagyobb ifjúsági szervezetek álláspontját.
Dátum: 2002-12-04 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6288
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:52.069890, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A HÖOK határozott véleménye, hogy segíteni és védeni kell azokat a fiatalokat, akik tévedésből vagy egyszerű kalandvágyból drogfogyasztóvá váltak és nem büntetni őket - nyilatkozta Almássy Kornél, a HÖOK vezetője. Rámutatott: a drogfogyasztás és -terjesztés összemosása azonban súlyos, s mindamellett megjósolhatatlan következményekhez vezethet. Azt kérte az Igazságügyi Minisztériumtól, hogy a tervezet elfogadását megelőzően biztosítson lehetőséget a gyermek- és ifjúsági szervezetek számára, hogy a tárca szakembereivel társadalmi egyeztetésen foglalhasson állást.
Varga Ákos, a Kaposvári Egyetem pedagógiai kar hallgatói önkormányzatának elnöke elmondta: egyetért a HÖOK álláspontjával, hiszen ez a hallgatók legfontosabb fóruma és érdekvédelmi szerve, lett volna mondanivalójuk a témában. Ráadásul szoros kapcsolatot ápolnak az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlamenttel, akit a GyISM - melynek kiemelt feladata, hogy hatékony munkával gátolja hazánkban a kábítószerek és más egészségre káros szenvedélyek elterjedését - partnerévé választott. Az OGYIP tagokat delegálhat különböző országos ifjúsági szervezetekbe, valamint részt kellene, hogy vegyen az ifjúságot érintő döntések előkészítésében. E szerepében fontos információkkal segíthette volna az Igazságügyi Minisztérium előterjesztését. Az esetleges megkeresés esetén további információkkal segíthette volna a minisztérium munkáját a kaposvári Ifjúsági Önkormányzat közelmúltban végzett ifjúságkutatási programjának eredménye is. Hozzátette: talán a középiskolás érdekvédelmi szervezetek adatai is befolyásolták volna a törvény módosítását.
Dzsupin Krisztina, az Állattudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke kiállt kollégája véleménye mellett. Mint mondta, meglehetősen furcsa volna úgy elfogadtatni egy ilyen jelentőségű törvénytervezetet, hogy figyelmen kívül hagyják a leginkább érdekelt korosztályt képviselő civil szervezetek véleményét.
Juhász Tamás - Somogyi Hírlap online