Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megérkeztek Venezuelába az első vadászgépek

Megérkezett Venezuelába az első kettő abból az összesen 24-Szuhoj vadászgépből, melyeket Hugo Chávez a hadsereg korszerűsítése keretében rendelt meg Oroszországtól.


Dátum: 2006-12-02 11:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68766
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:04.551562, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A két Su-30-as csütörtökön este landolt a Caracastól 230 kilométerre keletre fekvő Barcelona Luis Del Valle Garcia elnevezésű haditengerészeti támaszpontján - közölte a légierő sajtószolgálata.

Chávez, aki azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy olajban gazdag országának inváziójára készül, 3 milliárd dollár értékű fegyvervásárlási megállapodást írt alá nemrég Oroszországgal, amely így Venezuela legnagyobb fegyverszállítója lett. A megállapodás keretében Moszkva 24 Su-30-as vadászgépet, 53 helikoptert és 100 ezer kalasnyikov géppisztolyt szállít Caracasnak.

Az amerikai kormány aggodalmát fejezte ki a megállapodás miatt, mely szerinte felborítja a térség katonai egyensúlyát, de cáfolja, hogy az ország megtámadására vagy Chávez megbuktatására készülne.

A venezuelai elnök, aki újraválasztására készül a vasárnapi választáson, közölte, hogy további fegyvervásárlásokat egyelőre nem tervez.

Oroszország a vadászgépek pilótáinak kiképzésében is segítséget nyújt Venezuelának.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek