Litvinyenko üzleti leszámolás áldozata lehetett?
Balul elsült üzleti tranzakció is állhatott az egykori orosz titkos ügynök, Alekszandr Litvinyenko radioaktív anyaggal történt londoni meggyilkolásának hátterében - írta a szombati The Times.
Dátum: 2006-12-02 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68770
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:05.953090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vezető brit napilap által idézett biztonsági források szerint a rendőrség olyan üzleteléseket tanulmányoz, amelyeket Litvinyenko, az orosz állambiztonság (FSZB) Londonba dezertált egykori alezredese az energiaiparban, illetve az őrző-védő iparágban érdekelt orosz üzletemberekkel folytatott.
Az idézett egyik forrás szerint a gyilkosság felderítésén dolgozók Litvinyenko "barátainak és ellenségeinek igen hosszú listáját böngészik". A listán milliárdosoktól, volt kémektől és egykori KGB-ügynököktől alvilági vezérekig mindenféle "egzotikus figura" megtalálható - írta a brit lap.
A The Times szerint, jóllehet Litvinyenko londoni évei alatt újságírónak mondta magát, több ízben sikertelenül próbált bekapcsolódni zsíros üzleti tranzakciókba más oroszokkal.
A lap tudni véli, hogy azon a napon is, amikor megbetegedett, egy gáz- és olajfeltárási ügyletet próbált tető alá hozni egy brit vállalatcsoport nevében, amelyről azt állította, hogy ő képviseli. Litvinyenko a beszámoló szerint megirigyelte, hogy egykori kollégái mennyi pénzt keresnek.
A volt FSZB-ügynök emellett kiképzett orosz testőrök toborzásáról is tárgyalt, és azt állította magáról, hogy számos olyan brit üzleti érdekeltséget képvisel, amelyek orosz befektetőkkel akarnak kétoldalú ügyleteket lebonyolítani.
A The Times szerint nyugati illetékesek kétlik, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök rendelte volna el a merényletet, és a Kreml egyértelműen Borisz Berezovszkijra, a Londonban élő orosz pénzemberre mutat, aki orosz illetékesek szerint a legnagyobb hasznot húzhatja abból, ha Putyin a Litvinyenko-gyilkosság miatt besározódik.
Jóllehet Berezovszkij, - akit az orosz hatóságok csalás vádjával köröztetnek - Litvinyenko szövetségese volt, vannak olyan feltételezések, hogy összeveszhettek. Litvinyenko járt Berezovszkij londoni irodájában, amelyet nemrég lezártak, mert ott is kimutatták a volt orosz ügynök halálát okozó polónium 210-es izotóp nyomait - áll a szombati The Timesban.
A londoni University College egyetem klinikája, ahová Litvinyenko olasz kapcsolatát, a szintén sugárszennyeződést szenvedett Mario Scaramellát péntek este beszállították, hivatalosan megerősítette: a vizsgálatok az olasz szervezetében is kimutatták a polónium 210-es jelenlétét, de jóval kisebb mennyiségben, mint Alekszandr Litvinyenkóéban.
Scaramella a kórház közleménye szerint jól van, és nem mutat sugárfertőzéses tüneteket.
A szombati The Times által megszólaltatott szakértők azonban azt mondták: nincs olyan ismert módszer, amellyel a polónium 210-es izotópot a szervezetből el lehet távolítani, ezért ha az anyag egyszer bekerült az emberi testbe, ott hosszú távú károsodást okoz.
Litvinyenko és Scaramella november 1-jén ült be a londoni Piccadilly Circus egyik szusi-éttermébe, ahol az olasz állítólag egy olyan listát adott át Litvinyenkónak, amelyen egykori KGB-s veteránok által meggyilkolni tervezett személyek neve szerepelt. Egyes brit lapok szerint Litvinyenko ezen a listán saját nevét is viszontlátta.
Scaramella az olasz parlament úgynevezett Mitrohin-bizottságának tanácsadójaként is működött. A bizottság, amely egy régebben Nyugatra szökött és ott adatokat kiszolgáltató volt KGB-ügynökről kapta nevét, a kelet-európai volt szocialista országok titkosszolgálatainak olaszországi tevékenységét vizsgálta.
Az egykori orosz titkos ügynök sugárbiztonsági intézkedések közepette elvégzett boncolása pénteken befejeződött, de az eredmény csak napok múlva várható.
A BBC értesülése szerint a családot arról értesítették, hogy Litvinyenkót lezárt fémkoporsóban kell eltemetni, és az esetleges hamvasztás legkorábban 22 év múlva kerülhet szóba.
MTI - fidesz.hu