Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább dagad a tetanuszbotrány

Több fővárosi szakrendelőben továbbra is hiánycikk a tetanuszinjekció. Akad olyan intézmény, ahol Humán-szérummal helyettesítik a szóban forgó oltóanyagot, máshol pedig olyan kórházba küldik a beteget, ahol még van tetanusz. Bujdosó László országos tiszti főorvos ezzel szemben állítja: nincs és nem is lesz hiány tetanusz-védőoltásból.


Dátum: 2006-12-02 11:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:06.289467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több fővárosi szakrendelő továbbra is arra panaszkodik, hogy teljesen kifogytak a tetanusz elleni oltóanyagból, hiába a hivatalos megnyugtató nyilatkozatsorozat. Szerdán bombaként robbant a hír, hogy több budapesti és megyei kórházban hiány alakult ki tetanusz elleni oltóanyagból. Kiderült, hogy az érintett egészségügyi ellátóintézményekben a fekvő betegek számára szükséges mennyiség megvan ugyan, de a járó betegnek már nem jut az oltóanyagból. Az Egészségügyi Minisztérium az üggyel kapcsolatban annyit közölt, hogy a szükséges mennyiség legyártásáig és a készletek feltöltéséig a hatóanyag külföldről egyedileg beszerezhető, így a betegek ellátása továbbra is folyamatos maradhat.

Másnap Bujdosó László országos tiszti főorvos bejelentette: 25 ezer adag tetanusz-oltóanyag érkezett Magyarországra, amelynek kétharmadát kórházakba, a többit pedig gyógyszertárakba szállították. - December közepéig még 35 ezer adag érkezik Németországból, és ezután már folyamatosan lesz ellátás - ígérte az ÁNTSZ első embere.

Itt a történet nyugvópontra is juthatott volna, ám mint kiderült, a tetanuszügy nem oldódott meg. Több fővárosi szakrendelőben állítják ugyanis, hogy továbbra sem rendelkeznek tetanuszinjekcióval, pedig, mint mondják, a szakma szabályai megkövetelik, hogy bizonyos sérülések esetében adni kell. - A baleseti sérülést szenvedett betegek jelentős része a szakrendelőkben jelentkezik. Sok esetben a sérülés jellege megkövetelné, hogy tetanuszinjekcióval oltsuk be a pácienst, de ezzel nem tudunk szolgálni. Nálunk teljes hiány van az oltóanyagból - közölte Tomka György, a XV. kerületi, Rákos úti szakrendelő sebész szakorvosa. Elmondta, a Gyógyszerészeti Intézet engedélyével úgynevezett egyedi beszerzési listán külföldön gyártott oltóanyagot rendelnek, amit külön a Hungaropharma hoz be. - Ameddig a száz adag oltóanyag megérkezik, addig helyette kényszerből egy Tetig 500 elnevezésű készítményt adunk a betegeknek, ami viszont hússzor annyiba kerül, mint a tetanusz - tette hozzá.

A III. kerületben szintén komoly gondot okoz a tetanuszhiány. A Vörösvári úti szakrendelőben azokat a betegeket, akiknek oltóanyagra van szükségük, a kórház nagybaleseti osztályára utalják be. - Nálunk sincs tetanuszinjekció. A Humán már nem gyártja, a patikákban is elfogyott, ami még volt - közölte Vámos László sebészorvos.

Néhány utcával arrébb, a békásmegyeri szakrendelőben egészen egyedi módon próbálnak úrrá lenni az oltóanyaghiányon. - Mi azt szoktuk csinálni a betegek érdekében, hogy összegyűjtjük a recepteket, és az asszisztenseink hetente egyszer a patikában váltják ki a vényeket. Az oltóanyagot behozzuk a rendelőbe, s a hűtőben szakszerűen tároljuk. Amelyik betegnek szükséges, ebből adunk be injekciót. Neki is receptet írunk fel, s a következő alkalommal az addig összegyűjtött vényeket váltjuk ki. Ez évek óta így működik - jelentette ki Somogyi Zoltán, a békásmegyeri szakrendelő sebészorvosa.

Borsodi Attila, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek