Előrehozott választásokat kell tartani
A Fatah frakcióvezetője szerint előrehozott választásokat kell tartani a palesztin belpolitikai szembenállás megoldására.
Dátum: 2006-12-02 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:10.551229, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azzám al-Ahmed leszögezte: a Hamásszal hat hónapja tartó, eredménytelen tárgyalások világossá tették, hogy a szervezet nem hajlandó megosztani a hatalmat. Ezért Mahmúd Abbász palesztin elnöknek előre hozott választásokat kell kiírnia.
Al-Ahmed tagja annak az öttagú bizottságnak, amelyet pénteken hoztak létre, hogy ajánlásokat tegyenek a palesztin elnöknek a zsákutcából való kijutásra. Mint mondta, a bizottság az előrehozott elnök és törvényhozási választásokra hajlik, és ez akkor is jobb lenne a jelenlegi helyzetnél, ha a Fatah mindkét voksolásból vesztesen kerülne ki.
"Teljesen bénultak vagyunk. A hatóság megbénult. Mondjuk meg az embereknek az igazságot és döntsenek, ahogy akarnak" - mondta al-Ahmed.
Közben a Hamász elutasította a Palesztinai Felszabadítási Mozgalom (PFSZ) végrehajtó bizottságának péntek esti felhívását, amelyben lemondásra szólították fel a szélsőséges iszlám mozgalom kormányát. A Hamász szóvivője szerint a lemondás kísérlet lenne a palesztin nép demokratikus választásának megváltoztatására. "Egy ilyen döntés még nagyobb megosztottságához és még forróbb légkörhöz vezetne" - figyelmeztetett a szóvivő.
MTI - fidesz.hu