Elutasítják a nemzetközi Irak-konferenciát
Abdel-Azíz al-Hakím iraki síita vezető szombaton elutasította Kofi Annan ENSZ-főtitkár nemzetközi Irak-konferenciájára tett javaslatát.
Dátum: 2006-12-02 14:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68789
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:12.220356, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Al-Hakím, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsának, a legnagyobb iraki síita tömörülésnek a vezetője, Ammánban tartott sajtókonferenciáján úgy vélekedett, hogy Irak problémáit otthon kell megoldani.
"Értelmetlen az iraki népet érintő kérdéseket megvitatni nemzetközi konferenciákon. A javaslatnak nincsen realitása, inkorrekt és törvénytelen" - jelentette ki a síita vezető.
Annan a múlt héten felvetette, hogy hasznos lenne egy nemzetközi konferencia Irakról, amennyiben azt kellőképpen előkészítenék, és valamennyi érintett politikai erő találkozna valahol Irakon kívül.
Al-Hakím a tervek szerint a jövő héten találkozik George Bush amerikai elnökkel.
MTI - fidesz.hu