Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Óriási érdeklődés a Van Gogh-kiállítás iránt

Nagy az érdeklődés a Van Gogh-kiállítás iránt, a szombati nyitónap első óráiban már több mint hatszázan nézték meg a tárlatot Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban. Délelőtt folyamatosan érkeztek a látogatók a múzeum bejáratához, az első napra több mint 2 ezer jegyet vásároltak elővételben.


Dátum: 2006-12-02 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:12.560417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Aki a helyszínen szeretne jegyet váltani azoknak elképzelhető, hogy kisebb várakozási idővel kell számolniuk, szombat délelőtt azonban még nem volt fennakadás a belépésnél.

A kiállítás első napjáig több mint 35 ezer jegy kelt el elővételben - mondta Lévay Zoltán, a múzeum sajtóreferense. A szombatra elővételben megváltott belépők felét interneten rendelték, egynegyede a múzeumban és egynegyede az ország 150 jegyirodájában kelt el. A teljes árú, helyszínen megváltott jegy ára 3.400 forint, elővételben kedvezményesen 2.900 forintért értékesítik a belépőket.

A Van Gogh Budapesten című kiállítás március 20-áig - hétfő kivételével - reggel 9-től este 6 óráig látogatható - hangzott el az InfoRádióban.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek