Koncerttel fejeződött be az 1956-os forradalom évfordulója
Nagy sikerű koncerttel fejeződött be péntek este a brüsszeli Szent Mihály-katedrálisban az 1956-os magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából szervezett belgiumi kulturális rendezvénysorozat: a gótikus székesegyházban az Erkel-díjas Fekete Gyula "Te Deum '56 Budapest" című zeneművének ősbemutatóját tartották.
Dátum: 2006-12-02 15:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:13.213883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A zeneszerző az 1956-os forradalom után született, azaz művét nem korabeli élményei, hanem érzései alapján komponálta. A koncert második részében Mozart Requiemjét adták elő fiatal magyar operaénekesek.
Az eseményen megjelent II. Albert belga uralkodó lánya, Astrid hercegnő, s a hercegnő férje, Lorenz herceg is. Az 1956-os évforduló kapcsán a külföldi magyar kulturális intézetek száznál is több rendezvényt szerveztek a magyar
kultúra megismertetésére.
A brüsszeli rendezvénysorozat még október elején kezdődött egy filmhéttel, olyan alkotások bemutatásával, mint a Temetetlen halott, vagy a Megáll az idő. Október közepén került sor a talán leglátványosabb programra: a világhírű brüsszeli főtér egy szombat délutánra "kis Magyarországgá" változott, magyar programok sokaságával. Majd néhány nappal később a brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben "Pesti hősök nyomában" címmel nyílt fotótárlat filmvetítéssel és előadással egybekötve.
MTI - fidesz.hu