Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerbiának óvnia kell területi egységét

Koszovó státusáról olyan döntésnek kell születnie, amely egyaránt figyelembe veszi az albánoknak a tartomány fölötti rendelkezésre vonatkozó igényét és Szerbiának azt a jogos követelését, hogy ne változtassák meg a határait - jelentette ki szombaton a Beta hírügynökségnek Vuk Draskovic szerb külügyminiszter.


Dátum: 2006-12-02 16:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68804
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:17.311265, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszter ezt tartja az egyetlen támogatható, mindkét fél érdekeit figyelembe vevő kompromisszumnak. Draskovic szerint Szerbiának most arra kell koncentrálnia, hogy a nemzetközileg elismert államok területi integritásának elvéhez ragaszkodva megvédje területi egységét. A január 21-i parlamenti választás után gyorsan meg kell alakulnia a parlamentnek, és a pártoknak nem szabad elhúzniuk a kormányalakítást, mivel csak így kerülhető el, hogy az ország bénult állapotban legyen, amikor megszületik a döntés Koszovó leendő státusáról.

Azzal a több szerb politikus által is felvetett ötlettel kapcsolatban, hogy Belgrádnak meg kellene szakítania a diplomáciai kapcsolatot minden olyan országgal, amely elismeri Koszovó függetlenségét, Vuk Draskovic úgy fogalmazott, hogy visszatérést jelent a múltba és az önelszigeteléshez, amit Szerbia egyszer már - Milosevic uralma idején - megtapasztalt, és drágán meg is fizetett érte.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek