Egyesülnek a Kossuth téri szervezetek
Forradalmi Nemzeti Bizottmányok Szövetsége név alatt egyesülnek a Kossuth téri szervezetek és a vidéki forradalmi nemzeti bizottmányok - közölte Halász József, Forradalmi Nemzeti Bizottmány egyik ügyvivője az MTI-vel szombaton.
Dátum: 2006-12-02 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:17.966182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Halász József elmondta, hogy így már teljes egyetértésben készülhetnek a december 8-i Országos Rendszerváltó Népgyűlésre, majd hozzátette: "mi nem a kirekesztésre törekszünk, hanem a helyi és az országos összefogásra".
Az ügyvivő elmondta sok olyan szervezet vesztette el legitimációját és szűnt meg, amely a Kossuth térhez kötötte működését, mint például a Magyar Nemzeti Bizottság 2006.
Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője erre úgy reagálva az MTI-nek kijelentette: "mi vagyunk az egyetlen autentikus szervezet, akik az utcán rendezik a tüntetéseket, és nem látjuk értelmét más szervezetekhez csatlakozni vagy egy szervezetbe tömörülni". Hozzátette: "egy célért küzdünk, ami nem más, mint a kormány távozása, az ország feltámasztása".
A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 másik ügyvivője, Bene Gábor szerint, aki szintén részt vett a többórás vitán, amelyen sikerült megegyezni a szövetség létrehozásáról, szó sincs egyesülésről olyan értelemben, hogy a már megalakult szervezetek esetleg megszűnnének, és azok tagjai közösen alakítanának egy újat, csak a már előzőleg meghirdetett Nemzeti Összefogás Magyarországért mozgalomnak tesznek eleget azzal, hogy jobban összehangolják a szervezetek működését.
MTI - fidesz.hu