Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyilvános lesz a kormány éves programja

Jövőre nyilvános lesz a kormány éves programja a célkitűzésekkel, a határidőkkel és a felelősség megosztással együtt - jelentette be Gyurcsány Ferenc a kétnapos balatonőszödi kormányülés után tartott sajtótájékoztatón szombaton.


Dátum: 2006-12-02 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:22.277200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök azt mondta, a kormány első félévét értékelve levonták azt a tanulságot, hogy nem elég, ha ők értik az egymást követő döntések logikáját, ezt a választóknak is érteni kell. Különben rögtönzésnek tűnhet egy-egy döntés - tette hozzá Gyurcsány Ferenc.

"Jó irányba, de göröngyös úton haladunk" - jegyezte meg az elmúlt féléves kormányzással kapcsolatban. Véleménye szerint a júliusban szintén Balatonőszödön megfogalmazta meg alapelveit, eddig minden reform során érvényesítették azokat (?).

Kitért arra is, hogy január 8-áig írásos teljesítmény célkitűzést kell írnia a központi közigazgatásban dolgozó vezetőknek, amely alapján év végén értékelik munkájukat, és döntenek jutalmazásukról. Emlékeztetett arra, hogy januártól működik az új egységes teljesítmény értékelési rendszer.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök reagált Sólyom László pénteken a Duna Televíziónak adott interjújára, amelyben a köztársasági elnök jelezte, hogy nem látja két-három évre előre az egészségügyi reform hatását. A kormányfő azt mondta, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezeket a hatásokat jobban látni lehessen, ezért arra bíztatta a kormánytagokat, hogy minden a köztársasági elnök által igényelt információt adjanak meg.

Sólyom László korábbi, Népszabadságnak adott interjújáról is kérdezték Gyurcsány Ferencet, miszerint a köztársasági elnök továbbra is hiányolja a nyilvános bocsánatkérést. A miniszterelnök leszögezte, amit erről el akart mondani, azt október 6-án a parlamentben már elmondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek