A kormány saját kényelmével foglalkozik
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője a kormányüléssel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: "Október elsején igazuk volt az embereknek, amikor a szavazatukkal azt mondták, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya alkalmatlan a feladata ellátására".
Dátum: 2006-12-02 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:22.586164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: Gyurcsány Ferenc kormánya két napra elvonult a világtól és "a megélhetési válság küszöbén e két nap alatt egyetlen döntést voltak képesek meghozni". Mint mondta, ez sem az emberekről, hanem egy új kormányzati luxusnegyedről, a "saját maguk kényelméről szól".
"Ez a két nap, az egyetlen meghozott döntés és Gyurcsány Ferenc mai nyilatkozata is azt bizonyítja, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya alkalmatlan a feladata ellátására, alkalmatlan az ország kormányzására" - tette hozzá a Szövetség kommunikációs igazgatója.
fidesz.hu