Pszichiáter-szervezetek: aggályos az új drogtörvény
Pszichiátriai szakmai szervezetek is aggályosnak tartják a Büntető törvénykönyv (Btk.) kábítószerrel való visszaélésre vonatkozó rendelkezéseinek tervezett módosítását. Mint mondják: a gyógyítással, megelőzéssel és rehabilitációval foglalkozó intézmények fejletlensége miatt az úgynevezett elterelés könnyen visszaélésekre alkalmas igazolások kiállításává torzulhat.
Dátum: 2002-12-04 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:53.513866, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Pszichiátriai Társaság elnöksége, valamint a Pszichiátriai Szakmai Kollégium által kiadott közlemény rámutat: a módosítás a gyógyító-megelőző intézmények fokozott igénybevételét vonja maga után.
- Mivel a hálózat jelenleg is elégtelen, a tervezett módosítás megvalósulása jelentős tárgyi és főképp személyi fejlesztést tesz szükségessé - olvasható az állásfoglalásban.
A szervezetek szerint ennek hiányában az úgynevezett elterelés, vagyis a gyógyító és megelőző szolgáltatások fokozott igénybevétele a jogalkotó szándéka ellenére is formálissá válhat, "rosszabb esetben visszaélésekre alkalmas igazolások kiállításává torzulhat".
MTI - fidesz.hu