Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szívrohamot kapott Augusto Pihochet

Szívrohamot kapott vasárnap Augusto Pinochet volt chilei diktátor, akit a santiagói katonai kórházban kezelnek.


Dátum: 2006-12-03 10:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:24.198691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kórházi források szerint a 91 éves tábornok állapota "súlyos, de stabil".

Pinochet 1973 és 1990 között abszolút hatalommal kormányozta Chiléö. A junta véres uralma miatt ma emberi jogsértések tucatjaival vádolják. Hivatalos adatok szerint Pinochet diktatúrája alatt 319•ember lett politikai gyilkosság áldozata, több mint ezren eltűntek, ezreket bebörtönöztek, megkínoztak vagy száműzetésbe kényszerítettek.

Pinochetet többször letartóztatták, a leghosszabb ideig, 16 hónapig, Londonban tartották őrizetben 1998 és 2000 között. Idén októberben az agg tábornokot házi őrizetbe helyezték kínzásokban, gyilkosságokban és emberrablásokban való bűnrészessége miatt. November elején óvadék ellenében szabadlábra kerülhetett, de hétfőn újra elrendelték házi őrizetét Salvador Allende meggyilkolt chilei elnök két testőrének elrablása és kivégzése miatt.

A volt diktátor a múlt héten, szombaton santiagói házában ünnepelte születésnapját, és ez alkalomból nyilatkozatot adott ki, amelyben első ízben ismerte el "politikai felelősségét" az uralma alatt elkövetett cselekményekért. Pinochet ugyanakkor védelmében vette azt a véres katonai puccsot, amellyel megbuktatta elődjét, Salvador Allendét. A volt diktátor szerint mindennek nem volt más célja, mint Chilét nagyobbá tenni, és elkerülni az ország szétesését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek