Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üdvözlet Debrecenből a szekszárdi tüntetőknek

Szekszárd új, a Fidesz-KDNP színeiben megválasztott polgármestere, Horváth István köszöntötte a 76. napja a kormány lemondását követelő tüntetőket a Garay téren szombaton este, amikor hazatért a megyei jogú városok szövetségének közgyűléséről Debrecenből.


Dátum: 2006-12-03 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68828
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:25.160253, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Tizenhat megyei jogú város polgármesterének üdvözletét hozom Debrecenből, akik az kérték, adjam át üdvözletüket, és sok kitartást kívánnak szekszárdi barátainknak" - mondta Horvát István a Garay téren összegyűlt mintegy 200 tüntetőnek.

A polgármester rögtönzött beszámolót tartott a választás óta eltelt időszakról. Bejelentette a hallgatóság hangos tetszésétől kísérve, hogy hamarosan visszaállítják a belváros régi közlekedési rendjét, a kétsávosra leszűkített forgalom újra kétszer két sávon haladhat majd. Hozzátette: ezzel együtt gondoskodni kell parkolási lehetőségekről a belvárosban, tavasztól mélygarázsok létrehozását tervezik.

Beszámolt arról, hogy a botrányok között tönkrement szekszárdi húskombinát hasznosításáról tárgyalásokat folytatnak a tulajdonosokkal, de tervezik, hogy a többi üresen álló "szellemépület" hasznosítására is pályázatot ír ki az önkormányzat.

Tapssal üdvözölték a tüntetők a polgármesternek azt a bejelentését is, hogy a vízmű és a hulladékgazdálkodás tulajdonrészének visszavásárlására lépéseket tett.

A tüntetők szónokának a polgármesterhez intézett szavaiban elhangzott: a szekszárdiak közadakozásból helyre kívánják állítani az 1848-ban megrongált Béla király téri országzászlót. Horváth István válaszát, hogy "tiszteletben kell tartani" ezt a kívánságot, "meg kell teremteni az emlékmű helyreállításának lehetőségét" ugyancsak hangos ováció fogadta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek