Példátlan egyházellenes támadássorozat
Mai sajtótájékoztatóján a Kereszténydemokrata Néppárt két politikusa, Harrach Péter és Semjén Zsolt a kormány által tervezett Btk-módosításról, valamint az utóbbi időben tapasztalható, példátlan egyházellenes támadássorozatról beszélt. Semjén Zsolt bemutatta azt a jegyzőkönyvet, amely szerint Donáth László (szocialista képviselő és evangélikus lelkész - a szerk.) kijelentette: a nuncius egy közelmúltbéli tárgyaláson "sem a maga, sem a Vatikán nevében nem emelt kifogást" a kormány vatikáni szerződéssel ellentétes törvénymódosító javaslataival szemben.
Dátum: 2002-12-04 18:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:53.911447, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Harrach Péter, a KDNP elnökhelyettese leszögezte: a kereszténydemokraták két szélsőség közti megoldást keresnek. A kábítószerekkel kapcsolatban ez azt jelenti, hogy a teljes liberalizáció és a teljes szigor közt látják azt a lehetőséget, amivel eredményesen lehet küzdeni a kábítószer terjedése ellen. Megelőzésre, gyógyításra és a törvényi szigorra egyaránt szükség van. Kiemelte: a jó családi háttér és a jó iskola a legeslegjobb prevenció. A kereszténydemokraták pedig mindig is a nevelés fontosságát, a családok támogatását, a civil közösségek és az egyházi közösségek fontosságát hangsúlyozták.
Az 1999-es törvényi szigorításról kijelentette, hogy elsősorban a kábítószer-kereskedőkre, a dílerekre vonatkozott. Feladata emellett az elrettentés volt. Az emberi bírói gyakorlat segítségével, amely minden ügyet egyediként közelített meg, egyetlen megtévesztett, kíváncsi gyermeket sem zártak börtönbe. Ugyanakkor rámutatott: az intézkedések együttes hatására csökkent a drogfogyasztás növekedésének üteme.
A mostani törvénymódosítás újra megnyitná a drogkereskedők előtt a kiskapukat. Akkor, amikor évente 300 ember hal meg Magyarországon a kábítószer miatt, akkor éppen határozott, következetes intézkedésre volna szükség, és nem a kiskapuk újbóli megnyitására.
Harrach Péter leszögezte: a törvénymódosítás a KDNP számára teljes mértékben elfogadhatatlan, ugyanis a következetes és határozott fellépést gátolja. Ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy a szocialisták felől is érkeztek módosító javaslatok. Minden bizonnyal az ennek az oka, hogy egyes szocialista képviselők megelégelték, hogy az SZDSZ programját kell végrehajtaniuk.
A sajtótájékoztató második témáját Semjén Zsolt ismertette. A polgári kormány egyházügyi államtitkára kijelentette: nem csak a rendszerváltoztatás óta, de a reformkommunista időszak óta sem volt olyan egyházellenes támadássorozat Magyarországon, mint napjainkban.
Az ORTT kedden a szocialista és szabad demokrata tagok szavazatával útját állta annak, hogy a katolikus egyház országos csatornát indíthasson.
A szociális törvény tervezett - és törvényellenes - módosítása miatt a Magyar Katolikus Püspöki Kar, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Magyarországi Református Egyház képviselői dr. Bárándy Péter igazságügy-miniszternek és dr. Csehák Judit szociális miniszternek is levelet küldött, melyet Semjén Zsolt a sajtó képviselőinek is bemutatott. Döbbenetes, mint írják, hogy "az egyházaknak - más törvényekben, nemzetközi szerződésekben, ill. a Kormánnyal kötött egyedi megállapodásban - biztosított alapjogok, bizonyos területeken pedig az egyházak autonómiájából adódó kedvezmények kikerültek". Gondolni sem mernek arra, fogalmaznak az egyházi vezetők, "hogy ez az egyházak alapjogait csorbítani szándékozó tervezet tudatos, a Kormány programjával és egyházpolitikájával összhangban lévő lépés volna". Levelükben a püspökök (hiába?) emlékeztetnek Medgyessy Péter és Kovács László választások után tett ígéretére, miszerint az egyházakra vonatkozó törvényt nem kívánják módosítani.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökhelyettese, a Fidesz a parlamenti frakciójának tagja megfogalmazta: a jelenlegi kormány politikája klasszikus kommunista és libertiánus alapokon nyugszik. Eszerint az egyházat a civil szervezetekkel kívánják egyenrangúvá tenni, holott emberi jogi szempontból a vallásszabadság ennél többet biztosít. Semjén Zsolt elmondta: azzal, hogy a kormány a civil szférába akarja kényszeríteni az egyházakat, sérti mind a Vatikánnal, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével és a protestáns egyházakkal kötött szerződéseket, amelyekben rögzítették: alanyi joga az egyházaknak a szociális intézmények alapítása, fenntartása. Ugyanis azáltal, hogy bizonyos feladataikat csak a helyi önkormányzat hozzájárásával láthatnának majd el, azzal a helyi politikai csatározásoknak teszik ki az egyházi intézményeket.
A költségvetési törvény javaslata szerint a kormány a Vatikánnal 1997-ben kötött szerződést rúgja fel. Ebben többek közt az áll, hogy négyévenként felülvizsgálják, amit az Orbán-kormány ideje alatt meg is tettek. A felülvizsgálatból jegyzőkönyv, majd abból az országgyűlés által elfogadott törvény lett. Ezt a Vatikánnal kötött nemzetközi szerződést szegi meg a kormány akkor, ha a tervezett, hétfőn módosításaiban megszavazott költségvetést az egyház-finanszírozási résszel együtt megszavazzák a szocialista és szabad demokrata képviselők. Semjén Zsolt bemutatta azt a jegyzőkönyvet, amely az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának november 28-i ülésén készült. Ebben feketén fehéren olvasható, hogy Donáth László (szocialista képviselő és evangélikus lelkész) kijelentette: a nuncius egy közelmúltbéli tárgyaláson "sem a maga, sem a Vatikán nevében nem emelt" a Vatikánnal kötött szerződés módosításával járó törvénymódosítás. Ugyanezt a szintén szocialista Kósáné dr. Kovács Magda a következőképpen ismételte el: "a Ház elnöke találkozott Soldano bíborossal, nem különben a jelenlévő Szalay István államtitkár úr találkozott a pápai nunciussal és ők - mint a Vatikán állam első számú képviselője, illetve Magyarországra akkreditált képviselője - nem emeltek kifogást, és nem utaltak arra, hogy a vatikáni megállapodást tévesen, de jóhiszeműen módosítottnak tekintenék." A szocialista politikusok e kijelentései után szavazta meg a bizottság igennel a törvénymódosítást.
Ám a szocialista politikusok (köztük egy evangélikus lelkész - a szerk.) szavainak igazságtartalmát megvilágítja az a levél, amelyet Medgyessy Péternek írt a Karl-Josef Rauber pápai nuncius november 29-én. Ebben a levélben a pápai nuncius leszögezi: a 2001-ben aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyv szóba sem került, és a Vatikáni Szerződésben foglaltak végrehajtásáról a nuncius nem mondott le. Ebből következik az a botrány, hogy a pápai nunciusra hivatkozva tévesztettek meg egy parlamenti bizottságot a szocialisták.
Semjén Zsolt kifejtette: ott, ahol az egyházak több pénzt kapnak jövőre, csak a korábbi törvényeknek tesz eleget a kormány - és ezt a fentiek tükrében meg kell becsülni. Ám rengeteg olyan tétel van, ahol csökkenni fog, vagy megszűnik a támogatás. Megszűnik az egyházak szociális intézményeinek rekonstrukciós kerete. Felére csökken az egyházi felsőoktatás beruházási kerete. Egy fillér sem jut a tervezet szerint az egyházi egészségügyi beruházási keret, s a sor folytatható.
Ámokfutás - jellemezte egy szóval Semjén Zsolt a Medgyessy-kormány egyházpolitikáját. Előrevetítette: ez a viselkedés nemzetközi konfliktusokhoz vezethet, és Magyarország nemzetközi hitelét teszi kockára így a kormány. Ám felhívta arra is a figyelmet, hogy a kormány, illetve a kormánypártok előtt a törvények végleges elfogadásáig még megváltoztathatják álláspontjukat - s a beterjesztett törvényjavaslatokat.
fidesz.hu