Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra is keresik a megszökött elítéltet

A büntetés-végrehajtás szigorítani fogja az előállítások biztonságát - tájékoztatta az MTI-t vasárnap Csere László vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, aki szerint a fővárosi katonai ügyészségről megszökött elítélt, Tamás Imre Zoltán Budapesten rejtőzködik.


Dátum: 2006-12-03 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:28.131418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezérőrnagy úgy fogalmazott, hogy a történtek miatt felülvizsgálják az előállítások biztonságát, és azokat megszigorítják.

A 38 éves elítéltnek úgy sikerült megszöknie pénteken, hogy a mosdóban megtámadta az őt kísérő felügyelőt. Az őr súlyosan megsérült, jelenleg kórházban ápolják. A férfi magával vitte a felügyelő Parabellum típusú maroklőfegyverét és két tárban 28 lőszert.

A parancsnok ismertetése szerint a rendőrség nagy erőkkel keresi a pénteken megszökött elítéltet, a büntetés-végrehajtás pedig minden szükséges információt adatot megad a nyomozáshoz.

Csere László közölte: bízik abban, hogy a szökött rabot sikerül elfogni; úgy gondolja, Tamás Imre Zoltán nem juthatott ki Budapestről.

Mint mondta, nyilvánvalóan vannak segítői és ez egy ideig működik, de előbb-utóbb élelemszerzés és más okok miatt az elítéltnek elő kell jönnie búvóhelyéről, "örökké nem lehet bezárt helyen, ebben az esetben pedig nyilván kézre fog kerülni".

Azokkal a sajtóhírekkel kapcsolatban, hogy a szökött elítélt bosszúra készül, a tábornok azt mondta, ezt a feltételezést is megvizsgálják.

Mint mondta, pénteki tanúkihallgatásán az iratismertetéskor eléggé indulatossá vált Tamás Imre Zoltán. A tábornok szerint ez önmagában még nem jelenti azt, hogy bosszúra készülne, azonban ezt sem lehet kizárni, ez is az elképzelései között lehet.

A rendőrök ennek a szándéknak a megelőzésére is mindent megtettek - tette hozzá.

Az elítélt nyolcéves fegyházbüntetését töltötte, 2014-ben szabadult volna, de más büntetőeljárás is folyamatban volt ellene. Tamás Imre Zoltán bűnlajstromán rablás, csalás, okirat-hamisítás, garázdaság, orgazdaság és zsarolás is szerepel.

Az MTI értesülése szerint egy 2003-ban elkövetett benzinkútrablás miatt ítélték el a megszökött férfit.

Csere László ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy a büntetés-végrehajtásnak nem áll módjában ilyen jellegű információt kiadni. Annyit elmondott, hogy a bűnlajstrom valós, "ennél több is van a rovásán".

Csere László beszámolt arról is, hogy javul az állapota annak a büntetés-végrehajtási felügyelőnek, akit az elítélt szökésekor megtámadott. A tábornok ismertetése szerint néhány vizsgálat van még hátra, és várhatóan a jövő héten kiengedik a kórházból.

A fegyőr a fején szenvedett súlyos sérüléseket, amikor a rab a kezéről levett vezetőszár-bilincs fémrészével többször fejbe vágta.

A tábornok azt is elmondta, a felügyelő már korábban is tervezte, hogy leszerel, a történtek pedig megerősítették szándékában.

A felügyelő december közepén éri el a korkedvezményes nyugdíjhoz szükséges szolgálati jogviszonyt, ám hivatalosan még nem terjesztette elő kérelmét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek