200 milliárddal többet fizetünk kamatokra
A decemberi aktualizált, a kormány által pénteken jóváhagyott konvergenciaprogram a szeptemberi változathoz képest 200 milliárd forintos többlet kamatkiadást tartalmaz a következő négy évre.
Dátum: 2006-12-03 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68844
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:30.485231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A decemberi aktualizált program szerint a megnövekedett kamatkiadásokat az államháztartás elsődleges - kamatfizetéseket nem tartalmazó - egyenlegének a szeptemberi programhoz képesti javulása ellentételezi. Ezek szerint az elsődleges egyenleg csak 2007-ben lesz deficites, míg a szeptemberi változat 2008-ra is a GDP 0,2 százalékát kitevő hiánnyal számolt.
A decemberi változat szerint jövőre még a GDP 2,4 százalékát éri el az államháztartás elsődleges hiánya, ami 2008-ban 0 lesz majd 2009-től az aktualizált program szufficittel, 2009-ben a GDP 0,9 százalékával, 2010-ben 1,1 százalékával, 2011-ben pedig 1,5 százalékával számol.
vg.hu - fidesz.hu