Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magasabb volt a becsléseknél a részvétel a szlováikiai választásokon

Minden borúlátó előrevetítésre rácáfolt a szlovákiai önkormányzati választások részvételi arányáról vasárnap közölt hivatalos adat: a várakozások harminc-negyven százalékos részvételről szóltak, ezzel szemben a jogosultak 47,65 százaléka élt a szavazati jogával.


Dátum: 2006-12-03 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68851
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:32.942853, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országos Választási Bizottság és a szlovák Statisztikai Hivatalos vasárnap délután tizenöt órakor hirdeti ki a szombaton megtartott voksolás eredményeit. Feltűnő, hogy míg a városokban a részvétel mindössze 36,76 százalék volt, addig a falvakon a jogosultak 61,93 százaléka ment el választani.

Kassán mindössze 26,5, Pozsonyban 32,75 százalékos volt részvétel.

Nem hivatalos adatok szerint az ország vegyesen lakott délvidéki területein a magyar nemzetiségű választók részvételi aránya ennél is magasabbnak mutatkozik, de erről elkülönített, hivatalos adat nincs.

Robert Fico miniszterelnök az Irány - Szociáldemokrácia (Smer SD) elnöke már az eredmények kihirdetése előtt a saját pártját a választások győztesének minősítette.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek