Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétszer hosszabb időbe telik majd a receptfelírás

Kétszer annyi ideig fog tartani a rendelés, ha megkapják az olcsóbb gyógyszer felírására kifejlesztett szoftvert - állítják a háziorvosok.


Dátum: 2006-12-03 18:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:35.887886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügyi pénztárnál azt mondják, ők csak a recept felírását akarták megkönnyíteni, az orvosok majd eldöntik élnek-e a lehetőséggel. Azt viszont senki sem tudja, mi lesz, ha a beteg ragaszkodik a drágább orvossághoz.

Program nélkül a háziorvosok. Nem kapták még meg azt a szoftvert, ami abban segítené őket, hogy a hasonló hatóanyagú gyógyszer közül a olcsóbbat írhassák fel a betegeknek. Igaz, nem is nagyon hiányolják.

Dr. Kertay Aurél, a Magyar Orvosi Kamara háziorvosi szekció vezetője úgy fogalmazott: "Teljesen mindegy, hogy kap-e vagy nem ilyet, ugyanis ezt senki sem fogja használni. Ugyanis van egy adatbázisunk, amit egyes kollégák már több mint 10 éve használnak folyamatosan, az egy háziorvosi program. A jobb fajta háziorvosi programokba természetesen a rendszergazdák beleépítették a legolcsóbb gyógyszer listáját."

Kertay Aurél szerint egy plusz szoftver alkalmazása kétszeresére növelné a rendelési időt, és azt sem tartja valószínűnek, hogy használata alkalmas lenne a tételes jelentési kötelezettség teljesítésére. Az Országos Egészségügyi Pénztár főigazgató-helyettese azt mondja, az orvosok szabadon dönthetnek arról akarják-e használni vagy sem a programot, ők csak a receptfelírásban akartak segíteni a háziorvosoknak.

Székely Tamás, az OEP főigazgató-helyettese úgy reagált: "Felvettük a kapcsolatot a háziorvosi rendszergazdákkal, akik ezeket a bizonyos, már jól bevált szoftvereket alkalmazzák, hogy integrálják bele ebbe a rendszerbe a mi vényírást segítő szoftverünket, és akkor nem kell ugrálni a kétféle program között, hanem automatikusan, a jelenleg használatos programból is meglehet hívni ezt az alkalmazást."

A háziorvosok azt sem tudják, mit kell tenniük, ha nem a felajánlott olcsóbb, hanem a megszokott, vagy drágább gyógyszert kérik. A szakértők szerint ez egy újabb jogszabály módosítást igényel.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek