Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demeter: az ügynöktörvény nem, vagy nem jól működik

Az Országgyűlés szerdán lefolytatta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló, továbbá a közéleti személyek állambiztonsági múltját érintő törvényjavaslatok részletes vitáját.


Dátum: 2002-12-05 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:55.227842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezek során Lezsák Sándor MDF-es és Nyitray András fideszes képviselők hangsúlyozták, hogy szükségtelen megváltoztatni a Történeti Hivatal intézményét.

Tóth András (MSZP) a törvényjavaslat egyik elemét kiemelve úgy vélte, lényeges, hogy az érintettek önrendelkezési joga ne sérüljön. Szólt arról is, hogy az elmúlt rendszerben keletkeztek olyan jellegű titkok, amelyek védendőek, megóvandóak. A Történeti Hivatal kapcsán leszögezte, hogy az új intézmény felállítása nem a hivatal eddigi munkája és szakembergárdája ellen irányul. Kijelentette: vállalja, hogy a levéltár létrehozása politikai szándék, de nem tisztességtelen.

Wiener György (MSZP) módosító javaslatokat ismertetve elmondta, a közszereplők esetében van lehetőség arra, hogy múltjuk megismerhetővé váljon, míg a nem közszereplők esetében erre nincs szükség. Jelezte, az iratok kutathatóságának és hozzáférhetőségének úgy kell érvényesülni, hogy nemzetbiztonsági érdekek ne sérüljenek. Véleménye szerint: fel kell tárni az ország múltját, de "ne a Magyar Nemzetben és más lapokban megjelent kétes értékű dokumentumok" alapján. A közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslat részletes vitájában Wiener György két pontban foglalta össze azokat a módosító javaslatokat, amelyeket Tóth Andrással (MSZP) és Fodor Gáborral (SZDSZ) közösen nyújtott be. Elmondta: ezek a javaslatok alapvetően befolyásolják az előterjesztést, hiszen annak csaknem valamennyi szakaszát érintik. Ezekkel, tette hozzá, jogilag megalapozottabb lesz az előterjesztés. Wiener György hangoztatta: javaslataik egy része azt célozza, hogy a tényfeltárás alá esők körét a lehető legszűkebbre vonják és elsősorban a politikai közhatalmat gyakorló közszereplők tartozzanak ebbe a csoportba. Szólt arról is, hogy benyújtott módosítóik szerint a tényfeltárást elvégző bizottságba nem delegáltak, hanem bírák kerülnének, akik a parlamenttől kapják megbízatásukat. Jelölésüket - benyújtott pályázatok után - a nemzetbiztonsági bizottság teszi majd meg.

Kosztolányi Dénes (Fidesz) azon javaslatát ismertette, amely szerint az átvilágítandók körébe az ügyvédi kamarák elnökeit és elnökhelyetteseit is bevonnák. Közölte: 40 emberről van szó, és a módosítás 8000 ügyvédet nyugtatna meg.

Wiener György reagálásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az Alkotmánybíróság határozata alapján csak meghatározott, egységes ismérvet lehet a tényfeltárás hatálya alá esők körére vonatkozó csoportosítás során alkalmazni. Feltette a kérdést: mi az ismérv az ügyvédek esetében, ha például az orvosokról nem rendelkeznek. A szocialista képviselő bírálta Demeter Ervin és Kovács Zoltán fideszes képviselők javaslatát, amely alapján az ügyvédek, a közjegyzők, az egyházi személyek önkéntesen kérhetnék a rájuk vonatkozó tényfeltárást. Ez szerinte a visszaélés, a zsarolás feltételeit teremtené meg különféle közösségekben.

Nyitray András (Fidesz) hátborzongatónak nevezte azt a logikát, amely alapján szerinte az átvilágítandók körét szűkítik, ugyanakkor a közvéleményt befolyásolókat egyáltalán nem akarják vizsgálni.

Tóth András (MSZP)közölte: a közhatalmat gyakorlók és nem gyakorlók között az Alkotmánybíróság természetes vonalat húzott.

Demeter Ervin ismertette azon javaslatát, amely megváltoztatná a törvényjavaslat címét, és nem a közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról, hanem egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tevékenységeket végzők ellenőrzéséről szólna. Az ellenzéki képviselő szólt arról is, hogy az ellenőrzést a Fidesz szerint ki kellene terjeszteni többek között az egykori MSZMP KB- és PB-tagokra, a függetlenített párttitkárokra, valamint az 1956-57-ben karhatalmi szolgálatot teljesítőkre is.

Wiener György ezzel kapcsolatban elmondta: a Demeter-Kovács- beadványokban foglaltak ellentétben állnak a hatályos alkotmánnyal.

Tóth András arról beszélt: indifferens, hogy Medgyessy Péter szolgálta-e annak idején a kémelhárítást. Mint hozzátette, csak az számít, milyen módon szolgálja ma az országot miniszterelnökként, illetve milyen program alapján.

Demeter Ervin kiemelte: sajnálatos módon a jelenleg hatályos ügynöktörvény nem, vagy nem jól működik, így felvetődik az újraszabályozás szükségessége.

MNO -fidesz.hu

Kapcsolódó elemek