Kuncze, a jós
Kuncze Gábor fővárosi ügynek tekinti a közgyűlésben kialakult helyzetet, azt, hogy Demszky Gábor nem fogadja el helyettesének Gy. Németh Erzsébetet. A pártelnök azt mondta, a fővárosban kialakult helyzet nem vezetett koalíciós feszültséghez, az legfeljebb a fővárosban alakult ki, kormányzati szinten biztosan nem. Az ő ügyük, majd megoldják... - tette hozzá Kuncze.
Dátum: 2006-12-04 09:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:42.164391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pártelnök beszélt arról is, hogy most is "hall olyan dolgokat", amelyek alapján nagy a valószínűsége annak, hogy tavasszal ismét zavargások lesznek az országban, és ezek mögött - tette hozzá - csakúgy, mint ősszel, a Fidesz áll majd. Kuncze szerint a legnagyobb ellenzéki párt őszi akciói egyértelműen Gyurcsány és a kormány leváltását célozták.
A kormányzati negyedről szólva a liberális politikus hangsúlyozta, hogy már az új komplexum fűtési költségei is jelentős megtakarítást hoznak majd, nem beszélve azokról a többletbevételekről, amik az értékes, de irodának nem igazán alkalmas épületek eladása után jönnek majd be a büdzsébe.
A párt élén bekövetkező lehetséges változásokról a jövő év elején távozó elnök nem akart beszélni, mint mondta, szeretné megvárni a jelöléseket, és csak azután nyilatkozik, de - fűzte hozzá - az SZDSZ biztosan kiválasztja majd az alkalmas embert, aki sikerre viszi majd a pártot 2010-ben is.
hirado.hu - fidesz.hu