"A szellemek kitörtek a palackból és önállósultak"
Többen a KGB korábbi tisztjei közül a magánszférában helyezkedtek el, így tett a múlt héten megmérgezett Alekszandr Litvinyenko is, mondta el Kun Miklós történész, Oroszország-szakértő, az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette, Litvinyenko tevékenységét azért nehéz felderíteni, mert a hivatalos életrajza nem ismert, amit ő állított magáról az pedig nem mindig hiteles.
Dátum: 2006-12-04 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68883
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:43.374135, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szellemek kitörtek a palackból és önállósultak - így jellemezte Kun Miklós történész, Oroszország-szakértő azt a folyamatot, amely a szovjet rendszer összeomlása után az egykori szovjet titkosszolgálatoknál történt.
"Fellazult a fegyelem, sok titkosszolgálati tiszt - általában a tehetségesebbek, vagy a híresebb kommandósok - elment a magánszférába, és különböző vállalatok, bankok vezetői mellett dolgoztak" - tette hozzá Kun Miklós.
Voltak egészen extrém esetek is - jegyezte meg a történész, példaként említve Filipp Bobkovot, az egykori szovjet politikai rendőrség vezetőjét, aki egy tipikus kapitalista médiamogul, a jelenleg nyugaton bujkáló Guszinszkij biztonsági szolgálatát kezdte el vezetni.
A Londonban megmérgezett Alekszandr Litvinyenko - Kun Miklós szerint - "egy tipikus szökevény, egy tipikus átálló volt", aki azonban érdekes módon a jelek szerint nem egy másik ország kormányának szállította az információkat, - persze lehet, hogy közben az angol vagy az amerikai titkosszolgálatokkal is megosztotta azokat - hanem az egyik legismertebb orosz "szökevény mágnáshoz", Borisz Berezovszkijhoz állt át még Oroszországban.
A történész emlékeztetett arra: Litvinyenko korábban azt állította, hogy azt a feladatot kapta, ölje meg Berezovszkijt.
Litvinyenko igazából nem volt kém, inkább kémelhárító volt, nagyon magasra került az FSZB hierarchiájában, egyes források szerint ezredes volt, mások szerint alezredes volt - mutatott rá Kun Miklós, megjegyezve, hogy a megmérgezett férfi hivatalos életrajzát nagyon nehéz megszerezni, amit ő állít saját magáról, abban pedig van némi nagyzolás.
inforadio.hu - fidesz.hu