Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Finanszírozás megvonás többlet feladattal

A megyei jogú városok szövetségének új elnöke, Kósa Lajos arra kéri a kormányt, hogy mondja ki az önkormányzati támogatáscsökkentés tényét. 2007-ben az összes központi forrás 99,4 százaléka lesz a tavalyinak.


Dátum: 2006-12-04 10:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68884
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:43.659701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Milyen lépéseket tervez a elsőként?

A szövetségben lévő önkormányzatokkal együtt már az első alkalommal elfogadtunk egy közös állásfoglalást a 2007. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat helyi önkormányzatokra vonatkozó szabályairól. Ezt annak érdekében tettük, hogy az ország lakóinak problémáit a lehető leghatékonyabb eszközökkel tudjuk megoldani.

Ön szerint melyek a legégetőbb problémák?

A kormányzat évek óta csökkenő finanszírozás mellett folyamatosan növeli az önkormányzatokra háruló feladatokat.

Mi az amit kifogásol?

Egyebek között azt, hogy a személyi jövedelemadó helyben maradó részének tíz százalékról nyolc százalékra való csökkenése miatt nehéz helyzetbe kerülnek az önkormányzatok folyamatban lévő, és tervezett beruházásai.

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek