Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor tárgyalásai az olasz miniszterelnökkel

Az Európai Unió azért nem tudta még lezárni a versenyfejezetet a Magyarországgal folytatott tárgyalásokon, mert olyan igényt támaszt velünk szemben, amely egyaránt ellentétes a római jog és az unió saját legfontosabb elveivel - mondta Orbán Viktor a polgári kormány miniszterelnöke Silvio Berlusconi olasz kormányfőnek, aki szerda este fogadta őt Rómában.


Dátum: 2002-12-05 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:55.814000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnöki hivatalban, a Chigi-palotában lezajlott találkozón - mint arról Orbán Viktor beszámolt - a volt magyar kormányfő megismételte véleményét, amelyet nem sokkal korábban Gianfranco Fini miniszterelnök-helyettes előtt is alkalma volt kifejteni. A Berlusconival lezajlott tanácskozáson a magyar vendég különleges hangsúlyt fektetett a versenyszférával kapcsolatos kérdésekre.

Orbán elmondta Berlusconinak: az EU ezen a területen olyan igényt támaszt velünk szemben, amely nemcsak a több mint kétezer éves római jogi alapelvekkel, hanem az unió saját legfontosabb elveivel is ellentétes. Nyilvánvaló, hogy a korábban megadott adókedvezményeket, amelyek miatt a beruházók Magyarországra jöttek, most már - a szerződések megkötése után néhány évvel - nem vonhatjuk meg. Az unió sem gondolhatja komolyan, hogy áthághatunk kétezer éves jogelveket, akárcsak a pacta sunt servanda (a szerződéseket meg kell tartani) Európában ma is érvényben lévő elvét - hangsúlyozta Orbán Viktor, aki arra kérte Berlusconit: mint a gazdasági életet üzletemberként is kiválóan ismerő miniszterelnök ebben az ügyben álljon Magyarország mellé.

Orbán Viktor megjegyezte: továbbra is rendszeresen konzultál Berlusconival, nemcsak telefonon, hanem személyes találkozók keretében is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek