A kormány ajánlata "öncsonkítás"
A kórházaknak azt ajánlották, hogy ha "önként csonkítják meg magukat", részlegeket, épületeket zárnak be, akkor ezért pénzt kapnak - mutatott rá Mikola István.
Dátum: 2006-12-04 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:51.140811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egészségügyi szolgáltatóknál 4312 aktív kórház ágy kerül ki az ellátásból, amelyből 1586 végleg megszűnik - jelentette be az Egészségügyi Minisztérium szakállamtitkára hétfőn. Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa a bejelentésre úgy reagált: ez az első lépése az előkészítetlen, országosan összehangolatlan, szakmailag megalapozatlan aktív ágy csökkentésnek.
A politikus a 6,5 milliárdos pályázatot úgy jellemezte: ebben a kórházaknak azt ajánlották, hogy ha "önként csonkítják meg magukat", részlegeket, épületeket zárnak be, akkor ezért pénzt kapnak. Az Orbán-kormány egykori egészségügyi minisztere kifogásolta, hogy nem ismerik a pályázati anyagokat, és azokat a listákat sem, amelyek a regionális kórházi kapacitásokra vonatkoznak. A "szamizdatirodalomból elegünk van", szeretnénk végre hivatalosan, írásban értesülni a tervezett lépésekről - tette hozzá.
Mint fogalmazott, az egészségügyi reform jelenlegi formájában elfogadhatatlan és végrehajthatatlan, ezért óriási társadalmi ellenállásba ütközik. Látjuk a kormány visszakozását, látjuk a koalíciós feszültséget - jegyezte meg. Mikola István kérdésre válaszolva úgy vélte: nincs pazarlás az egészségügyben, de valóban vannak "irracionális, gazdaságilag nem jó gyakorlatok". Arra a felvetésre, hogy a kormány növeli a gyógyászati
segédeszközök költségvetési támogatását, azt mondta: örül, hogy a kormány belátta, hogy ebből a pénzből nem lehet kijönni.
MTI - fidesz.hu