Hazug miniszterelnök, erkölcstelen minisztérium?
"Hazug miniszterelnök, erkölcstelen minisztérium, avagy fejétől bűzlik a hal" címmel interpellációt nyújtott be Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez Kékkői Zoltán.
Dátum: 2006-12-04 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68914
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:52.634039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő elmondta: úgy látszik, az államapparátusban is követendő mintává vált "Gyurcsány Ferenc 2006. szeptemberében nyilvánosságra került, emlékezetes balatonőszödi beszéde", amelyben betekintést engedett a gátlástalan hatalomgyakorlásba, erkölcstelenségbe és hazugságba. Utalt arra, hogy a demagóg sikerpropagandát mára ugyan felváltotta a reformok végrehajtásáért, a takarékos állam megteremtése iránt maradéktalan elkötelezettséget érző, felelős politikusok álarca, de közben a mélyben, minden változatlan maradt. "Folyik a mutyizás, az állami ingatlanok, cégek, a vagyon gátlástalan kiárusítása, a vállalkozó kliensek állami megrendelésekkel való kiszolgálása, a minisztériumi szakapparátusok képzetlen, de elkötelezett politikai megbízottakkal való feltöltése" - hangsúlyozta Kékkői Zoltán.
A fideszes honatya emlékeztetett, a miközben a környezetvédelmi és vízügyi tárcánál, "a 2006-os és 2007-es években álszent módon, az államreformra és takarékosságra hivatkozva több mint 600 embert bocsátanak el állásából, addig a minisztériumban szemérmetlenül, pazarló módon kótyavetyélték el a rájuk bízott ingatlanvagyont."
Kékkői Zoltán elmondta: 2006. júliusában Huber Miklós - akit azóta "a takarékosság jegyében" helyettes államtitkári posztjáról elbocsátottak - számára , 3 millió 40 ezer forintért értékesítették szolgálati lakását. A bajai lakosként nyilvántartott Hubernek, a 71 négyzetméteres, társasházi lakást teljesen felújítva adták el, még az ajtókat is kicserélték - jegyezte meg a Fidesz politikusa, és hozzáfűzte: "a felújítás költségeit a minisztériumnál végzett munkaként számolták el. Az önmagában is nevetséges vételár alapján kiszámítható, hogy Huber úr a piaci érték töredékéért, 43 ezer Ft/négyzetméterenként árért jutott hozzá a IV. kerületi, társasházi ingatlanhoz."
A képvisel ő a következő kérdéseket tette fel a miniszternek:
1. Ön szerint ezt jelenti a gyakorlatban, a közigazgatási reform és a takarékos állam
modellje ?
2. Hogyan lehetséges az Ön által felügyelt minisztériumnál ilyen gyalázatos
visszaélés ?
3. Indított-e miniszterként vizsgálatot az ügy felderítésére? Voltak-e hasonló esete k
az Ön által irányított minisztériumban, az elmúlt évek során ?
4. Tervez-e a jövőben bármilyen intézkedést, hogy hasonló esetek soha többé ne
fordulhassanak elő?
5. S végül: mondja, nem érez személyes felelősséget?
Persányi Miklós válaszában hangoztatta, hogy ő maga is elfogadhatatlannak tartja ezt az ügyet, de mint fogalmazott, a tárca tevékenységét nem lehet egyetlen eset alapján megítélni. A miniszter elmondta: Huber azóta már írásban kezdeményezte az adásvételi szerződés felbontását, így várhatóan az ingatlan visszakerül majd az állam tulajdonába, majd pedig piaci áron kerül újra értékesítésre.
Kékkői Zoltán viszontválaszában leszögezte: az öt kérdésből mindössze kettőre kapott választ, amelyet kétkedve fogad, hiszen továbbra sem lát garanciát arra, hogy később hasonló eset nem fog előfordulni.
A Fidesz képviselője Persányi Miklós válaszát nem fogadta el, a T. Ház azonban igen.
fidesz.hu