Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Levegő Munkacsoport: az egészségünket veszélyeztetik a megszorítások

Az állami ellenőrző szervek költségvetésének szinten tartásáért lobbizik Gyurcsány Ferenc kormányfőnél a Levegő Munkacsoport.


Dátum: 2006-12-04 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:56.899041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A civil szervezet hétfői nyílt levelében felhívja a miniszterelnöknek figyelmét, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a környezeti és egészségi káresemények, mint például az élelmiszer-botrányok és az ivóvíz-szennyezések. Az ellenőrző szervek a megszorítások miatt immár nem tudják ellátni feladataikat, ami lakossági járványokhoz és más súlyos következményekhez vezethet - áll a nyílt levélben.

A Levegő Munkacsoport tudomása szerint a legdrasztikusabb elvonásra az ÁNTSZ számíthat, ahol a források a felére, mintegy 16 milliárd forintra csökkennének az idei évihez képest.

A zöld szervezet utal brüsszeli kritikákra, amelyek az évek óta tartó leépítések kapcsán érkeznek. A Levegő Munkacsoport szerint az EU a jövő évi elépítés miatt akár eljárást is indíthat Magyarország ellen.

Az EU ugyanis nemcsak azt követeli meg, hogy az uniós jogszabályokat átültessék a magyarországi jogrendbe, hanem azt is, hogy ezeket a gyakorlatban is végrehajtsák - áll a levélben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek