Franciaország és Németország időpontot szorgalmaz a török EU-csatlakozás felülvizsgálatára
Franciaország és Németország vezetői közösen arra akarják biztatni az Európai Uniót (EU), hogy tűzzön ki időpontot a török EU-csatlakozási tárgyalások állásának felülvizsgálatára - közölték hétfőn a francia elnöki hivatalban.
Dátum: 2006-12-04 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68933
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:10:58.487032, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tájékoztatás szerint az úgynevezett "felülvizsgálati klauzula" lesz a központi témája Jacques Chirac francia elnök és Angela Merkel német kancellár keddi németországi megbeszélésének.
Olli Rehn, az Európai Bizottság bővítési felelőse múlt szerdán bejelentette: a testület úgy döntött, javasolja a török csatlakozási tárgyalások részleges felfüggesztését, mert Törökország mindeddig nem nyitotta meg kikötőit az EU-tag Ciprus előtt. A testület azt javasolja, hogy az unió a 35 tárgyalási fejezetből nyolcnak a megvitatását függessze fel. Brüsszel ajánlatában az is szerepel, hogy amíg a szóban forgó ügy nem rendeződik, egyetlen tárgyalási fejezetet se zárjanak le.
A francia elnöki hivatalban hozzátették: a "felülvizsgálati klauzulára" vonatkozó elképzelés lényegét a hivatalos felülvizsgálat képezné, azért, hogy egy bizonyos időpontban felmérjék, Törökország változtatott-e álláspontján, az unió pedig ennek fényében határozhat a korábbi (múlt heti) döntés visszavonásáról vagy akár szigorításáról.
Olli Rehn hétfőn felszólította a francia és a német vezetőket: ne siettessék, hogy az unió újabb határidőt tűzzön ki a török kikötőknek a ciprusi hajók előtt történő megnyitása érdekében.
MTI - fidesz.hu