Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány beszólt az SZDSZ-nek

Megelégelte Demszky Gábor és Gy. Németh Erzsébet vitáit a miniszterelnök. Az Index információi szerint a miniszterelnök már személyesen is erőlteti, hogy a szocialistáknak legyen joguk főpolgármester-helyettest javasolni a humánpolitikai területek irányítására a Városházán, és a főpolgármester ne vétózhassa meg jelöltjüket.


Dátum: 2006-12-05 08:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:01.405607, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az internetes lap úgy tudja: Gyurcsány Ferenc megelégelte, hogy az MSZP és az SZDSZ nem tudja megkötni a koalíciós megállapodást a fővárosban.Gyurcsány Ferenc állítólag ragaszkodik ahhoz, hogy az MSZP jelölhesse ki az oktatásért és kultúráért felelős főpolgármester-helyettest.

Az egyelőre nem tudható, hogy a szocialisták pontosan mit akarnak: Gy. Németh Erzsébet személyéhez ragaszkodnak, vagy inkább ahhoz, hogy ők jelölhessék a posztra az emberüket. Ha ugyanis az utóbbi verzió érvényesül, akkor ez egyfajta kompromisszum lehetőségét is felvetné.

Vagyis Demszky Gábor lemondana a jelölésről, cserébe viszont a szocialisták nem a főpolgármesternek elfogadhatatlan és konfliktusforrást jelentő Gy. Németh Erzsébetet ajánlanák neki helyettesként.

Az Index forrásai szerint a szocialisták egyelőre a személyhez ragaszkodnak. Az SZDSZ-es forrásaiktól pedig úgy értesültek az MSZP már összefüggést sejt a szabad demokraták és a Fidesz parlamenti összeszavazása és aközött, hogy Demszky Gábor visszautasította Gy. Németh Erzsébet volt szocialista fővárosi frakcióvezető főpolgármester-helyettesi kinevezését.

Az MSZP-s "bekeményítésre" Demszky Gábor még nem reagált. Így egyelőre nem világos, mikor és hogyan oldódhat a feszültség a két koalíciós párt között. A megoldást egyelőre nem segíti a Kóka János és a kormány szocialista tagjai között kibontakozó vita sem.

index.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek