Scararamella bizakodóbbá vált
Bizakodóbbá vált egészségi állapotát illetően Mario Scaramella, a november 23-án polóniummérgezésben elhunyt volt dezertőr orosz kém, Alekszandr Litvinyenko olasz kapcsolata.
Dátum: 2006-12-05 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:02.092489, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Scaramella az ANSA olasz hírügynökségnek hétfőn adott nyilatkozatában elmondta, hogy egyelőre nem mutattak ki szervezetében kóros elváltozást. A biztonságpolitikai szakember egy nappal korábban még az olasz közszolgálati televíziónak azt nyilatkozta, hogy az erősen radioaktív anyagból akkora mennyiségtől fertőződött meg, amely ötszörösen felülmúlja a halált okozó dózisküszöb értékét.
Scaramellát ugyanabban a londoni kórházban ápolják, amelyben Litvinyenko életéért is küzdöttek az orvosok, akik elmondták: bár a vizsgálatok még tartanak, semmi jel sem mutat arra hogy a beteg szervezetébe ilyen nagy mennyiségű polónium került.
Scaramella november 1-jén a brit főváros egyik japán éttermében találkozott Litvinyenkóval, és felmerült annak a lehetősége, hogy ő mérgezte meg a hírszerzőt.
MTI - fidesz.hu