Elszabadul a gáz és a távhő ára
"A miniszterelnök megegyezett az országban működő gázipari vállalattal, hogy az embereknek jövőre ne kelljen többet fizetni a gázért, mint most. Ez egy jó hír, a baj csak az, hogy a hír nem a magyar miniszterelnökről és nem magyar emberekről, hanem a román miniszterelnökről és Románia lakosságáról szól" - kezdte napirend előtti felszólalását a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Dátum: 2006-12-05 09:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:04.706329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
De ha már miniszterelnökről meg gázárról van szó, összpontosítsunk a magyar valóságra - folytatta a Fidesz képviselője. Nem engedjük, hogy a lakossági gázárak növekedjenek, egy fillérrel sem fognak nőni - idézte Gyurcsány Ferenc 2005. október elsejei beszédét, majd Szijjártó Péter hozzátette: "sajnos hazudta, mert azóta tudjuk, hogy nyáron a kormány, ígéretével szemben úgy döntött, hogy harminc százalékkal megemeli a gáz árát, ráadásul jelentősen csökkenti a kompenzációra szánt összegeket is."
"Romániában, a román kormány féken tartja a gáz árát, Magyarországon, a magyar kormány jelentősen emeli azt" - összegezte álláspontját a fideszes politikus, majd megjegyezte: a magyar gazdasági miniszter elfelejtett, vagy nem mert, Moszkvával alkudozni, hogy ne 280 dollárért adják a gáz ezer köbméterét, miközben a nyugat-európai országok 250 dollárt fizetnek ugyanazért.
"A 2007-es év a "megélhetési válság" éve lesz, csökken a reálbér, a családok kiadásai pedig radikálisan nőni fognak, az áremelkedések, az újonnan bevezetett adónemek, illetőleg a gáz harminc százalékos drágulása miatt" - jelentette ki a Szövetség frakcióvezető-helyettese. A kompenzációs rendszer átalakításával kapcsolatban Szijjártó Péter hozzátette: jövőre kevesebben fognak kapni, jóval kevesebb gázár támogatást.
Mindenkinek többet kell fizetni a gázért és a távhőért, az új rendszerben mindenki rosszul jár. Akik az átlagnál akár több tízezer forinttal kevesebbet keresők sem részesülhetnek ezentúl támogatásban, és rosszul járnak a családok is, hiszen a támogatás kiszámításakor a család tagjai - egyik szülőn kívül - nem "egynek", számítanak.
Önök azonban megvonták a támogatást a távhő-szolgáltató cégektől is, akik így sokkal drágábban jutnak majd a gázhoz, ezért drasztikusan növelniük kell a távfűtés árát, Budapesten például negyvenöt, egyes vidéki nagyvárosokban hetven-nyolcban százalékkal. Ez családonként, átlagos lakásonként akár ötvenezer forintos többletkiadást jelenthet évente - hívta fel a figyelmet a Fidesz frakcióvezető-helyettese.
Szijjártó Péter emlékeztetett: a kormány eközben saját kényelmével, az új kormányzati luxusnegyed megteremtésével foglalkozik kétnapos balatonőszödi tanácskozásán.
fidesz.hu