Nagycsaládosok a panellakásban élőkért
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete felemeli szavát a panellakásokban élő családok érdekében. A távfűtési díj hosszú idő óta jelentősen meghaladja a más fűtési módokkal élők költségeit, a fajlagos energia-felhasználás akár többszöröse a nyugati országokénak.
Dátum: 2006-12-05 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68973
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:11.457954, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A távfűtési díjak emelése előtti helyzet szerint a közmű-költségeket a családok jelentős része már most is alig tudja kifizetni. Sokan - saját hibájukon kívül - tetemes hátralékba kerültek (munkahely-elvesztés, betegség stb.), és árverezés előtt állnak, otthonuk elvesztése fenyegeti őket.
Az itt lakók kiszolgáltatottak, nincs lehetőségük a fűtés szabályozására, különösen egycsöves, átfolyós rendszer esetében. A panelházak felső szintjein a kényszerfogyasztó lakók kénytelenek ablakaik kinyitásával védekezni a lakásukba "szolgáltatott" többlet hőmennyiség ellen, melyet természetesen nekik kell megfizetni! Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az országosan is fontos energia-megtakarítás helyett a panellakótelepek jelentős része az energia-pazarlás színtere!
Egyesületünk a küszöbön álló, jelentős mértékű távfűtési díj emeléssel kapcsolatban - az otthonvesztés rémével fenyegetett családok érdekében - elvárja, hogy a fűtési rendszer viszonylag alacsony költséget igénylő szabályozhatóvá tételét a legrövidebb időn belül - legkésőbb 2007 nyarán! - központi intézkedéssel végezzék el. Elfogadhatatlan, hogy az áremelés egy része a szükségtelen, a lakók által fel nem használt, elpazarolt energiára vonatkozzék, a panelben élőket energia-pazarlásra kényszerítsék, és a többletköltségeket velük fizettessék meg.
Ezt a halaszthatatlan, jelentős energia-megtakarítási lehetőséget nem lehet a lakók és az önkormányzat fizetőképességének függvényévé tenni, mert ennél sokkal nagyobb a tét! E téren is szemléletváltásra van szükség. Ezért javasoljuk, hogy vegyék igénybe az EU energiatakarékossági célt szolgáló támogatási keretét, valamint a központi forrásokat, és a lehető legrövidebb időn belül oldják meg ezt a megmagyarázhatatlan és tarthatatlan helyzetet! Ennek a korszerűsítésnek a költsége rövid időn belül megtérül, emellett országos szinten csökkenti a felhasznált energia mennyiségét, és jelentősen javítja a családok életminőségét!
gondola.hu - fidesz.hu