Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest Demszky Gábor túsza

A fővárosi SZDSZ és MSZP több, mint két hónapja vívja politikai boksz meccsét. Mindez nem maradhatott a végtelenségig jogi következmények nélkül.


Dátum: 2006-12-05 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:11.774069, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvényességi felügyeletet gyakorló Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője elkezdte a rászámolást: december 31-ig van ideje megegyezni a kormányzó erőknek. A törvényességi észrevételben megjelölt határidő elmulasztása akár a testület feloszlatását is eredményezheti.

Soha nem látott, szégyenletes és méltatlan helyzetbe került a Fővárosi Önkormányzat a koalíciós huzavonák miatt. Budapest irányítása jelentősen korlátozott, a szükséges városvezetési döntések a balliberális politikai játszma túszai. A fővárosi képviselőknek szégyenkezniük kell a fővárosi polgárok előtt.

A KDNP frakció úgy értékeli, hogy a város legújabb megbénulásáért Demszky Gábort terheli a legnagyobb felelősség. Budapest további működésének legnagyobb akadálya maga a főpolgármester. Budapestért azonban minden párt közösen felel. Mindent meg kell tehát tennünk a működőképesség helyreállítása érdekében.

A Közgyűlésben nyitottak vagyunk minden kezdeményezésre a főpolgármester jogainak Közgyűléshez vonása terén. Különösen vonatkozik ez olyan SZMSZ módosító javaslatokra, melyek az egyes tisztségviselők jelölési jogát vonják el a főpolgármestertől. A jogosítványok csökkentésének együtt kell járnia a főpolgármester közvetlen apparátusának csökkentésével.

Rétvári Bence

fővárosi képviselő,

frakciószóvivő (KDNP)

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek