Az IMF jövőre 4,9 százalékos globális növekedést vár
Lassul az amerikai gazdaság növekedési üteme, így némileg a világgazdaság növekedéséé is jövőre, állítja Lohn Lipsky, a Nemzetközi Valutaalap vezető közgazdásza, aki szerint az idei 5,1 százalék után jövőre a 4,9 százalékosnál valamivel szerényebb globális növekedés várható.
Dátum: 2006-12-05 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:15.545460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Figyelembe kell venni azonban, hogk egészében kedvezőek a feltételek, de valamiképp alább kell venni várakozásunkat - mondta Lipsky. Ennek ellenére nincs ok az aggodalomra - tette hozzá, egyszerűen alapvető forgatókönyvünk kis változtatására van szükség. Szerinte az eurónak a dollárral szembeni erősödésével kapcsolatban sincs szükség aggodalomra, az EKB megfelelő - enyhén korlátozó - politikát folytat és van még némi manőverezési lehetősége, hogy a most az eurót kedvezményező devizabefektetéseknél változás következzen be.
MTI - fidesz.hu