Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tőkés: December 5-én idegen érdekek kiszolgálása történt

Tőkés László királyhágó-melléki református püspök a Polgárok Háza dísztermét és előterét megtöltő hallgatósága előtt a kettős állampolgárságról szóló sikertelen népszavazást 1956-tal, illetve az idei szeptemberi-októberi eseményekkel állította párhuzamba.


Dátum: 2006-12-06 08:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=68999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:19.677044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint mondta, egykor és 2004. december 5-én is nemzetárulás, idegen érdekek kiszolgálása és a magyar nemzet félrevezetése történt. Idén szeptemberben és októberben a tüntetések alkalmával, valamint az 1956-os forradalom ünnepén is ezzel a hazugságpolitikával kellett szembesülni - tette hozzá. Véleménye szerint "neoliberális kozmopolitizmussal ötvözött internacionalizmus szellemében politizálnak az ország hatalmasai", így válhatott október 23. a szabadság napja helyett a diktatúra napjává.

Úgy fogalmazott: nyilvánvaló, hogy a két évvel ezelőtti népszavazás végkimenetele abban a politikában gyökerezik, amelynek "elsődleges és leplezetlen célja a hatalom megőrzése, a posztkommunista folytonosság biztosítása és a nemzet szétszakítottságának fenntartása" bel- és külföldön egyaránt.

Tőkés László kifogásolta, hogy a magyar kormány a nemrégiben lezajlott magyar-román kormányülésen nem vetette fel az autonómia ügyét. Álláspontja szerint a kormány a kádári be nem avatkozás politikáját folytatja, holott a határon túli magyarság azt igényli, hogy a nemzet avatkozzon bele a határon túli nemzetrészek életébe. - Nem szabad cinkosságot vállalniuk a magyar választópolgároknak egy olyan nemzetellenes politikával, amely sorsukra hagyja a határon túli magyar közösségeket - mondta.

Az emlékesten Kaszás Attila színész mondott verset, a beszédek után pedig Jókai Anna, Szegény Sudár Anna című monodrámáját nézhették meg a résztvevők.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek