Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Térkép-gate Izraelben

Bizalmatlansági indítványt nyújtott be az izraeli kormány ellen szerdán a legfőbb ellenzéki párt, a jobboldali Likud amiatt, hogy az oktatási miniszter előző nap elrendelte: Ciszjordániát ezután ne Izrael részeként tüntessék fel az iskolai térképeken.


Dátum: 2006-12-06 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:26.817805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Politikai döntésről van szó, Juli Tamir oktatási miniszter baloldali nézeteit akarja ráerőltetni a gyerekekre. Nagy baj, hogy Ehud Olmert kormányfő úgy határozott, felelősséget vállal ezért a döntésért. Ezért nyújtottuk be a bizalmatlansági indítványt" - mondta a közszolgálati rádióban Gilád Erdan, a párt parlamenti képviselője. A kormányfőt úgy idézték a médiumok, hogy "semmi rosszat nem lát" az Izraelt a palesztin területektől elválasztó, úgynevezett zöld vonal feltüntetésében a térképeken. "De hangsúlyozni kell: a kormány ellenzi, hogy Izrael visszatérjen az 1967-es határokhoz, ami tükrözi az izraeli lakosság közvélekedését is" - tette hozzá Olmert.

Nem minden iskolai térképen szerepel az 1967 júniusa előtti határvonal - a zöld vonal - , ezért a diákok azt gondolhatják, hogy Ciszjordánia hivatalosan Izrael része. "Ha nem jelezzük ezeket a határokat, nagyon összezavarodott gyerekek fognak kikerülni az iskolából"- mondta a telepestevékenységet ellenző Békét Most mozgalom alapítóinak sorába tartozó oktatási miniszter, a baloldali Munkapárt tagja kedden a hadsereg rádiójában.

Izrael az 1967-es háborúban elfoglalta Ciszjordániát, de nem csatolta azt területéhez. A Jordán folyó nyugati partján 260 ezer zsidó telepes és 2,4 millió palesztin él. A telepesek közül sokan bibliai örökségnek tekintik a területet, a palesztinok viszont saját, önálló államuk részének, amelyet létre akarnak hozni.

A JESA izraeli telepestanács szóvivője és a telepesekhez közel álló rabbik felszólították az iskolaigazgatókat, hogy szegüljenek szembe a miniszterrel, az Olmert vezette másik fő kormánypárt, a centrista Kadima egyik képviselője pedig kijelentette: Tamir "nem döntheti el, mit tanítsanak a gyerekeknek arról, hogy mi Izrael része és mi nem".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek