Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszavonulót fúj a Scotland Yard Moszkvában

Visszavonulót fújtak a titokzatos mérgezések felderítésén dolgozó brit nyomozók. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy Moszkvában legfeljebb jegyzetelhetnek, de kérdéseket gyakorlatilag senkinek sem tehetnek fel a Scotland Yard detektívjei.


Dátum: 2006-12-06 14:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:27.708538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egyelőre londoni központjukkal egyeztetnek további munkájuk értelméről a Stocland Yard Moszkvában tartózkodó nyomozói, miután kiderült: közvetlenül nem hallgathatnak ki senkit a Londonban megmérgezett Litvinyenko volt orosz titkosügynök ügyében, kizárólag megfigyelőként lehetnek jelen az orosz ügyészség által folytatott kihallgatásokon.

A másik Oroszországgal kapcsolatos mérgezési ügy szintén zsákutcába jutott. Továbbra sem lehet tudni, hogy mi is történt Gajdar volt orosz miniszterelnökkel, akin két hete Dublinban súlyos mérgezési tünetek léptek fel, de akiről végül az őt Moszkvában vizsgáló és kezelő orvosok csak azt állapították meg: semmilyen ismert betegség nem magyarázza állapotát.

A mérgezés szót a kórházi zárójelentés óvatos készítői viszont már nem írták le, és erre hivatkozva a kormányhoz közelálló sajtó immár azt sugallja, hogy alighanem csupán gyomorinfluenzája volt. A lényeg azonban, az orosz ügyészség nem indított nyomozást, noha az ellenzéki politikus barátai és politikai szövetségesei egyértelműen mérgezésről, gyilkossági kísérletről beszélnek. Maga Gajdar viszont hallgat és jelezte: kizárólag a nyugati sajtónak fog majd nyilatkozni, egyelőre ugyanis ismeretlen helyen lábadozik.

Nemes Gábor (Moszkva), MR

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek