Kerékpáros centrumot adtak át Kapuváron
Kerékpáros centrumot adtak át szerdán Kapuváron, a többfunkciós létesítményt 200 millió forintos költségből, jelentős uniós támogatással hozták tető alá.
Dátum: 2006-12-06 16:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:30.064189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hámori György polgármester az átadás alkalmából az MTI érdeklődésére elmondta: a beruházási összeg 75 százalékát Phare CBC pályázaton nyerték, 5 százalék az állami hozzájárulás, a fennmaradó hányadot pedig az önkormányzat adta a projekthez. A 300 négyzetméter alapterületű épületben kerékpárkölcsönző-, és szerviz, konferenciaterem, kétágyas szobákkal kisebb panzió, étterem és tourinform iroda kapott helyet. A beruházással a magyar-osztrák határon átnyúló kerékpáros idegenforgalmat, továbbá a hozzá szorosan kapcsolódó ökoturizmust és a konferenciaturizmust szeretnék fellendíteni - mondta a polgármester.
A rábaközi térség turisztikai vonzerejének fokozása mellett a térség kulturális értékeit is meg akarják ismertetni a várost felkereső vendégekkel. Ennek szellemében mutatják be a háromszintes épület csarnokában a Pátzay-gyűjteményt, azokat a gipszszobrokat, amelyeket Pátzay Pál évtizedekkel ezelőtt adományozott szülővárosának. A kerékpáros központot - melyet a tájegység legendás alakjáról, Hany Istókról neveztek el - a tulajdonos önkormányzat működtetésre bérbe adta.
MTI - fidesz.hu