MSZP-MIÉP tárgyalások?
Bencze B. György volt II. kerületi fideszes polgármester szerdán kijelentette: az MSZP az országos gyakorlatnak megfelelően az általa korábban vezetett kerületben is arra törekszik, hogy "felszalámizza" a jobboldali erőket. Mint elmondta: Horváth Csaba a kerület újonnan megválasztott szocialista polgármestere a MIÉP-nek és az MDF-nek is felajánlott egy-egy alpolgármesteri posztot. A fidesz.hu ezzel kapcsolatban kérdezte Bencze B. Györgyöt.
Dátum: 2002-12-05 20:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:56:59.708986, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Emlékezetes: annak ellenére, hogy a polgári oldal esélyeit a MIÉP indította jelölt erősen rontotta, csupán néhány szavazaton múlt, hogy Budapest II. kerületében ne a szocialisták, hanem a Fidesz polgármester-jelöltje győzzön az őszi önkormányzati választásokon.
Bencze B. György az újonan kialakult helyzettel kapcsolatban elmondta: Horváth Csaba a választások után azzal a céllal kereste meg a MIÉP-et, hogy a pártnak egy alpolgármesteri széket ajánljon fel.
A fideszes politikus kizártnak tartja, hogy az új polgármester magánakciójáról lenne szó, s az egyébként listás helyről az Országgyűlésbe is bejutó Horváth Csaba ne egyeztetett volna az MSZP pártvezetésével.
Az MDF esetében a felsőbb körök ügyben tanúsított egyetértését mindenesetre alátámasztja a szocialista politikus egy korábbi nyilatkozata. Horváth ugyanis úgy tudja: a "koalíció" gondolatát a demokrata fórum budapesti irányítói is támogatták.
Bencze B. György nem abban lát kivetnivalót, hogy a kiegyensúlyozott erőviszonyok között (a két oldalnak egyaránt 15 képviselője van a testületben - a szerk.) a polgármester és az alpolgármesterek eltérő pártszínezetűek, viszont a bizantinus taktikázást, a háttérben születő döntéseket elutasítja.
Az egyezkedés Horváth Csaba által előnyben részesített formái ez utóbbira engednek következtetni: Horváth - az eddigi gyakorlattal szemben - nem naponta-kétnaponta hívja össze a tárgyaló feleket, hanem jóval tágabb időközökben, a hivatalos összejöveteleket pedig egy szalámizó háttértárgyalás-sorozattal kettőzi meg.
Amint arra Bencze B. György rámutatott: Horváth Csaba e magatartásával nem arra törekszik, hogy a bizottsági és alpolgármesteri helyeken megállapodjanak a kerületi polgárok érdekeit képviselő pártok. Mint megfogalmazta: a kerület lakóinak érdeke helyett politikai játszmákat űznek a szocialisták, a mostani helyzet pedig új megvilágításba helyezi az őszi polgármester-jelölési ceremóniát.
fidesz.hu