Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kasza József a pozitív szerbiai változtatási szándék üzenetét vitte Brüsszelbe

A januári választások előtt azt az üzenetet vitték Brüsszelbe, hogy "Szerbiában vannak pozitív politikai erők, amelyek hajlandóak változtatni azon a berögződött állapoton, amelybe az ország korábban magát sodorta" - jelentette ki szerdai brüsszeli sajtótájékoztatóján Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke.


Dátum: 2006-12-06 18:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:33.752418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Visszafelé pedig az az üzenet, hogy Európa számít Szerbiára, a pozitív változásokra, nem kilátástalan a helyzet számolt be az uniós intézmények tisztviselőivel folytatott megbeszéléseiről. Hozzátette: "optimistán térek vissza Szerbiába".

Reményét fejezte ki, hogy a demokratikus erők túlsúlyba kerülnek a január 21-i választáson. Hozzáfűzte, hogy a VMSZ és a vajdasági magyarság eddig is a fejlődés, a haladás, az európai integráció folyamatának serkentője volt.

Kötelességünk bevinni Európába azt az országot, ahová a történelem sodort bennünket - szögezte le.

Kasza József elmondta azt is, hogy az előző években elkövetett magyarellenes incidensek után "az Európai Unió politikai ráhatása és Tom Lantos amerikai képviselő levele megtette a hatását, belátásra késztette az aktuális szerb vezetést, hogy kezelje az eseteket". Nagymértékben csökkent a nyomás, de ez nem jelenti azt, hogy megszűnt - jelentette ki, hozzátéve: "ezért is fontos, hogy az EU-ba kerüljünk, és az ottani mértékkel mérve figyeljenek a kisebbségeinkre".

Nemmel válaszolt Kasza József arra a kérdésre, nem félő-e, hogy a választások után újabb etnikai incidensek lesznek a Vajdaságban.

Hiszem, hogy Szerbia olyan irányt vesz január 21. után, hogy a kisebbségek helyzete is pozitív irányban változik - fejtette ki.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek