Brüsszeli meghallgatás a rendőri erőszakról
Meghallgatást tart az Európai Néppárt - a kontinens kereszténydemokrata és konzervatív pártjait, így a Fideszt is tömörítő pártszövetség - európai parlamenti frakciója csütörtökön Brüsszelben az október 23-i magyarországi eseményekről, a "példa nélküli rendőri erőszakról".
Dátum: 2006-12-06 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69047
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:34.057777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvény programjából az derül ki, hogy Jaime Mayor Oreja, a néppárti frakció egyik alelnöke kivételével csak magyarok (parlamenti, illetve európai parlamenti képviselők, szakértők, szemtanúk) tartanak majd beszámolót. Az MTI úgy értesült, hogy a meghallgatáson nem vesz részt Franco Frattini, az EU-bizottság jogi és igazságügyi felelőse, aki október végén levélben fordult a budapesti kormányhoz, hogy információkat kérjen a tüntetők elleni esetleges rendőri túlkapásokról.
Az Európai Parlament (EP) épületében tartandó meghallgatás megszervezésében nyilván szerepet játszott, hogy fideszes európai parlamenti képviselők az október 23-i zavargások után bejelentették: mindent megtesznek majd azért, hogy Európában is valós kép alakuljon ki a magyarországi, szerintük antidemokratikus folyamatokról. S ebbe a tájékoztatási kampányba bekapcsolódott Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, egyben az Európai Néppárt egyik alelnöke is, aki október 24-i strasbourgi beszédében úgy fogalmazott, hogy Magyarországon a hatalom előző nap átlépte a jogállamiság határait, "a megemlékezők ellen brutális rendőri akciót indítottak, erődemonstrációt mutattak be, az ünneplőkkel szemben brutálisan léptek fel és habozás nélkül törték le az emberi jogokat".
MTI - fidesz.hu