Bővül a NATO békepartnerségi programja
Viharos gyorsasággal, alig két héttel a meghívásról szóló döntés után beléphet a NATO békepartnerségi programjába három nyugat-balkáni állam, köztük Szerbia - közölték szerdán Brüsszelben a katonai szövetség tisztségviselői.
Dátum: 2006-12-06 20:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69052
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:35.737855, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A NATO hosszas viták után a múlt szerdán, rigai csúcsértekezletén döntött úgy, hogy Szerbia, Montenegró és Bosznia-Hercegovina csatlakozhat a szervezet békepartnerségi programjához. Ez az első - még nagyon kezdeti - lépés egy esetleges tagság felé vezető úton.
A szerdai brüsszeli bejelentés szerint a három nyugat-balkáni ország képviselői - várhatóan az államfők - a jövő csütörtökön írják alá Brüsszelben a csatlakozásról szóló dokumentumokat. A lépés különösen Szerbia esetében jelent óriási fordulatot, hiszen hét évvel ezelőtt, a koszovói háború idején még NATO-gépek bombázták az ország területét - s most mégis megkezdi a közeledést a nyugati katonai szövetséghez.
Szerbia békepartnerségi csatlakozása egyben a magyar diplomácia komoly sikerét is jelenti, hiszen a NATO-n belül a budapesti vezetés volt az egyik legkitartóbb szorgalmazója e meghívásnak. Magyarország - és a többi, hasonló állásponton lévő tagállam - azt hangsúlyozta, hogy a három nyugat-balkáni országot közelíteni kell Európához, fel kell ajánlani nekik a békepartnerségi programba való belépést akkor is, ha még nem minden szempontból teljesítették az előfeltételeket, mindenekelőtt a háborús bűnösök kiadását a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. A másik tábor, amelyben a vezető szerepet a britek és a hollandok játszották, viszont ragaszkodott ez utóbbi feltétel teljes megköveteléséhez, részben amiatt, mert ők a boszniai háború idején csapatokat állomásoztattak a balkáni köztársaságban, s így a háborús bűncselekményekről saját tapasztalataik is voltak.
Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár végül Rigában azzal magyarázta a döntést, hogy a szövetség "politikai jelzést" akart küldeni Szerbiának és Bosznia-Hercegovinának. Ez azt jelenti, hogy a NATO még a január 21-re kitűzött szerbiai parlamenti választások előtt egyfajta gesztust akart tenni, ezzel segítve a szerb demokraták kampányát, s próbálva akadályozni a nyugati orientáció, az Európához való közeledés elvetését hirdető radikálisok esetleges győzelmét.
MTI - fidesz.hu