The Washington Post: Izrael az al-Kaida új célpontja
Oszama bin Laden al-Kaida terrorhálózata öngyilkos merényletekre készül Izrael ellen - közölte pénteki számában a The Washington Post, egy amerikai megítélés szerint a terrorhálózat nevében szóló honlapra hivatkozva.
Dátum: 2002-12-06 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6315
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:00.334090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az arab nyelvű internetes oldal az al-Kaida új szárnyának, az állítólag Palesztinában működő Iszlám al-Kaida Szervezet megalakulásáról számol be, amely az Izrael és a Palesztin Hatóság közötti tárgyalások aláaknázásán fog munkálkodni. A honlap az ellenségeskedés beszüntetését sürgeti a Palesztin Hatóság és az Izrael elleni öngyilkos merényleteket helyeslő és támogató Hamász fundamentalista csoport között. Az al-Kaida új palesztinai szárnya "vereséget fog mérni a cionista zsidó behatolókra és vissza fogja űzni őket oda, ahonnan jöttek" - olvasható egyebek mellett a honlapon, amelyet a washingtoni napilap idézett.
Amerikai hírszerzési tisztségviselők véleménye szerint a honlap (www.mojahedoon.net) újabb bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az al-Kaidának eltökélt szándéka célba venni Izraelt - írta a The Washington Post.
Ariel Saron izraeli miniszterelnök előző nap kijelentette, hogy az al-Kaida megjelent a palesztin önkormányzatú Gázai övezetben és Libanonban, amit mind a palesztinok, mind a libanoniak visszautasítottak. Amerikai és izraeli tisztségviselők egyaránt úgy vélekednek, hogy az al-Kaida áll az izraeli turisták ellen Kenyában elkövetett öngyilkos merénylet és egy izraeli utasszállító elleni rakétatámadás mögött. A robbantásban 3 izraeli és 10 kenyai vesztette életét, az izraeli járatra kilőtt rakéták célt tévesztettek. George W. Bush amerikai elnök szerdán megerősítette: amerikai gyanú szerint az al-Kaida közreműködött a kenyai támadásokban. Az amerikai vezető megvádolta a terroristákat, hogy a közel-keleti béketervek szétzúzásán mesterkednek.
MTI - fidesz.hu