Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NATO-nak több katonára lesz szüksége Afganisztánban

Az Afganisztánban állomásozó NATO-kontingensnek a jövő évben a jelenleginél több katonára lesz szüksége ha hasznot akar húzni azokból az eredményekből, amelyeket az idén ért el - jelentette ki David Richards, az afganisztáni nemzetközi biztonsági erő (ISAF) parancsnoka.


Dátum: 2006-12-07 08:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:37.851059, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit tábornok szerda este a BBC-nek nyilatkozva elmondta: aggódik amiatt, hogy utódjának ugyannyi katona fog a parancsnoksága alá tartozni, mint neki, de nem az aggasztja, hogy ebben az esetben a NATO-katonák a jelenleginél nagyobb veszélynek lennének kitéve, hanem azt nem látja biztosítottnak, hogy az idei sikereket a saját hasznukra tudják fordítani. "Ehhez tehát több katonára lesz szükség, és erre ígéretet is kaptunk" - szögezte le.

Afganisztánban jelenleg 32 ezer NATO-katona teljesít szolgálatot. Richards tábornok februárban válik meg parancsnoki posztjától.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek