Többéves késedelmet is szenvedhet az unió keleti bővítése
Anders Fogh Rasmussen, az Európai Unió soros elnöki tisztét betöltő Dánia kormányfője csütörtök este Párizsban óvta a szervezetbe igyekvő jelölt országokat, hogy pénzügyi követeléseikkel esetleg késleltessék az unió keleti bővítését.
Dátum: 2002-12-06 10:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:00.620530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dán kormányfő Jacques Chirac francia elnökkel folytatott találkozója után az Élysée-palotában tartott közös sajtóértekezleten leszögezte: nem szabad olyan igényekkel előállni, amelyeket az EU-nak nincs módjában teljesíteni. Figyelmeztetése szerint az igényekhez való ragaszkodás azzal a kockázattal jár, hogy ha Koppenhágában nem sikerül végleges megállapodásra jutni, "az unió keleti bővítése többéves késedelmet" is szenvedhet.
Jacques Chirac megerősítette, hogy az előző napi berlini egyeztetésekkel összhangban Franciaország és Németország a koppenhágai uniós csúcsértekezletnek javasolni fogja: az európai közösség 2005 júliusában kezdjen tárgyalásokat Ankarával a csatlakozásról, ha az a megadott feltételeket teljesítette.
A francia elnök Gerhard Schröder német kancellárral előző nap abban állapodott meg, hogy Ankara kérésének megfelelően a két ország hajlandó konkrét időpont kitűzésére ösztönözni az Európai Unió dániai csúcstalálkozójának résztvevőit. Az indítvány szerint az EU-nak 2004 decemberére kellene kitűznie a "csatlakozási klauzulát", s ennek függvényében dönthetne a tényleges tárgyalások időzítéséről. Chirac kifejtette: a brüsszeli bizottságnak 2004 végéig kellene beszámoltatnia Törökországot, mennyiben tett eleget a csatlakozási folyamat megkezdéséhez szabott politikai és gazdasági kritériumoknak, s ha ezen a vizsgán jó bizonyítványt kap, Párizs nem látja akadályát, hogy 2005. július 1-jét jelöljék meg a hivatalos tárgyalások kezdőpontjául.
MTI - fidesz.hu