Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A program se nem baloldali, se nem szociáldemokrata

Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt az MSZP egyik alapszervezete - Nyakó István pártszóvivő közlése szerint a szikszói - már jelölte a pártelnöki posztra. Erről Oláh Lajos, a párt Hajdú-Bihar megyei elnöke beszélt tegnap, miután a kormányfő részt vett a párt megyei elnöke és vezetősége informális tanácskozásán.


Dátum: 2006-12-07 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:44.305660, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Népszabadság úgy tudja, a zárt ajtók mögött tartott tanácskozáson Gyurcsány arról beszélt, hogy végig kell csinálni a kormányprogramot, melyről tudja, hogy nem baloldali, és nem szociáldemokrata, de immár nincs más út. Szóba került az is, hogy az MSZP háza táján akadozik az utánpótlásképzés, és felvetődött a pártfinanszírozás kérdése is. Egyelőre gyenge támogatottsága van annak az elképzelésnek, hogy a párt pénztárnokát nem a kongresszus, hanem az elnökség jelölné ki.

Az, hogy a miniszterelnök az MSZP tisztújítása közben leült a megyei elnökökkel, mutatja: többé-kevésbé ugyanerre a társaságra számít a jövőben is.

hirado.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek