Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törökország hajlik a jó szóra

Törökország azt tervezi, hogy megnyitja egy tengeri kikötőjét és egy repülőterét a ciprusi görögök vízi, illetve légi járművei előtt - közölte csütörtökön az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország elnöki hivatalának szóvivője.


Dátum: 2006-12-07 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69083
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:44.867366, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mikko Norros bejelentése szerint Ankara szerdán értesítette a finn külügyminisztériumot erről a döntéséről.

A török Anadolu hírügynökség azonban úgy tudja, hogy Ankara feltételhez kötötte ajánlatát. Akkor nyitna meg a ciprusi görögök előtt egy kikötőt és egy légikikötőt, ha cserébe a görögök lehetővé teszik, hogy az észak-ciprusi törökök Ercan nevű repülőtere és famagustai kikötője is megnyílhasson a nemzetközi forgalom előtt. A török külügyminisztérium egy szóvivője csak annyit mondott, hogy tárgyalások folynak a kérdésről Ankara és az EU között, de jelenleg nem oszthat meg semmilyen részletet a sajtó képviselőivel, nehogy veszélyeztesse a tárgyalások sikerét.

Az Európai Unió az összes török polgári kikötő és repülőtér ciprusi járművek előtt való megnyitását szabta egyik feltételként a Törökország tagságáról folytatott tárgyalások előreviteléhez. Mivel Ankara ezt eddig megtagadta, az Európai Bizottság kezdeményezte, hogy nyolcat függesszenek fel a csatlakozási tárgyalások 35 fejezete közül, és egyet se zárjanak le, amíg Törökország nem teljesíti a követelést.

Az EU most a javaslat pontosítását kéri Ankarától, hogy megállapíthassa: elegendő-e az ajánlat ahhoz, hogy az EU eltekintsen a csatlakozási tárgyalások részleges befagyasztásától - közölte egy finn illetékes. Hozzátette: az EU-tagállamok nagykövetei csütörtökön vitatják meg Brüsszelben a török javaslatot.

Törökország nem ismeri el a görög közösség Ciprusi Köztársaságát, amely tagja az Európai Uniónak. A megosztott földközi-tengeri szigetország török megszállás alatt lévő északi részén létrejött Észak-ciprusi Török Köztársaságot viszont csak Ankara ismeri el, a nemzetközi közösség nem.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek