Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rekord szlovák GDP

Az idei harmadik negyedben reálértéken rekord 9,8 százalékkal nőtt Szlovákia hazai összterméke (GDP) a tavalyi harmadik negyedhez képest, főleg a külkereskedelem hatására, közölték a szlovák statisztikai hivatalban csütörtökön, megerősítve a november közepén kiadott előzetes becslést.


Dátum: 2006-12-07 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:47.711468, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel 424,9 milliárd koronát (11,81 milliárd euró) ért el a GDP, amely folyó áron 13,9 százalékkal bővült a tavalyi harmadik negyedhez viszonyítva. A növekedés jóval meghaladja az elemzői várakozásokat, történelmileg a legmagasabb GDP érték, valamint a legnagyobb negyedéves növekedés is Szlovákia 1993-as önállóvá válása óta. A hivatal egyszersmind 7,7 százalékra emelte az idei évi átlagos GDP-növekedésre szóló előrejelzését az eddigi 6,5 százalékról, és 7,2 százalékos többletet jósolt a jövő év első negyedére. A lakossági fogyasztás 6,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a második negyedévi, 5,9 százalékos ütem után. A beruházások 6,7 százalékkal bővültek éves összehasonlításban, a második negyedévi, 3,6 százalékos ütemről gyorsulva. A kivitel 23,8 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, a második negyedévben 18,1 százalékos volt a többlet. Az import 22,9 százalékkal gyarapodott, a második negyedévben 14 százalékkal.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek