BKV tarifa, távhő: drasztikus emelések a fővárosban
A BKV tarifáit illetően jövőre átlagosan 13,9 százalékos emelést, a távhőárakat illetően pedig 45 százalékos, kétlépcsős emelést javasolt csütörtökön a Főpolgármesteri Kabinet a döntésben illetékes Fővárosi Közgyűlésnek, amely egy hét múlva határoz az összes fővárosi közszolgáltatás díjainak emeléséről.
Dátum: 2006-12-07 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=69099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:11:49.675163, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyáry Krisztián, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a BKV idei 48,6 milliárd forintos jegybevételét a tarifaemelést követően jövőre 52,1 milliárd forintosra tervezi a cég. Az állami tanulóknak és nyugdíjasoknak járó árkiegészítés viszont 20,7 milliárdról 19,1 milliárd forintra csökken jövőre. A kommunikációs vezető néhány példát említve kifejtette, hogy a dolgozói bérletek ára az inflációnál alacsonyabban, 6,5 százalékkal 7.350 forintra, a tanuló-nyugdíjas bérletek 13 százalékkal 2.950 forintra, egy vonaljegy ára pedig 24 százalékkal 230 forintra drágulna.
Ugyancsak pénteken konkretizálják azt is, hogy a gázáremelés miatt szükségessé vált 45 százalékos jövő évi távfűtési díjemelés kétlépcsős ütemezése miképpen alakul. Nyáry Krisztián közölte, hogy várhatóan nem két egyforma részletben, hanem januárban nagyobb mértékben, a fűtési szezont követően pedig a maradékkal drágul majd a távhő ára. A rászorulók a fővárosi kompenzációs rendszer mellett igénybe vehetik majd az állami támogatást is. Azok viszont, akiknek egy főre jutó jövedelme több mint 93.000 forint, semmilyen támogatást nem kapnak.
MTI - fidesz.hu